Müller Cecília: össze kell fognunk

Nagy Donát 2021-03-24 12:06:00
A tisztifőorvos szerint hamarosan megkezdik az ország működése szempontjából fontos cégek dolgozóinak beoltását.

Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján azt mondták, annak érdekében, hogy minél kevesebben kerüljenek kórházba, már a háziorvosok is felírhatják a favipiravír nevű gyógyszert. Ebből már 37 ezer dobozt rendeltek a doktorok.

Fotó: MTVA

A háziorvosok munkáját megpróbálják még szervezettebbé tenni, ezért azt még inkább központosítják. Így holnaptól az irányító megyei intézmények hatáskörei ki fognak terjedni az összes egészségügyi tevékenységre. Azaz az önkormányzati járóbeteg-ellátók és a háziorvosok is hozzájuk tartoznak majd.

A háziorvosok és az önkormányzati oltóhelyek dolgozói viszont csak akkor segíthetnek be a kórházak munkájába, ha ez nem hátráltatja az oltások beadását.

Az adatok szerint 16,8 százalékos a lakosság átoltottsága, de vakcinából hiány van.

Az országos tisztifőorvos ismét elmondta, hogy rengeteg köszönőlevelet kap a Nemzeti Népegészségügyi Központ a szervezés hatékonysága miatt.

Minden úgy halad, ahogy azt járványügyi szempontból is kívánatosnak tartjuk

- mondta Müller Cecília a szerdai sajtótájékoztatón.

Az elhangzottak szerint továbbra is kiemelten fontos az oltóközpontok működése.

Szabotálja a kormány a városi oltópontok megnyitását Szombathelyen

Nemény András (Éljen Szombathely) polgármester mai posztja szerint Szombathely önkormányzata hiába alakított ki városi oltópontokat, azok bejárását elmulasztotta csütörtökön a járási tisztifőorvos, Harangozó Bertalan kormánymegbízott pedig a telefont sem hajlandó felvenni. A Képtárban, a Savaria Moziban és a Schrammel-gyűjteménynek helyet adó Éva Malomban rendeznek be önkormányzati oltópontokat, ahol a háziorvosok fogják beadni a vakcinákat - jelentette be tegnap Facebook-videójában Nemény András (Éljen Szombathely!), polgármester.

Már 500 önkéntes jelentkezett, akik többnyire egészségügyes tanulók.

Az összefogás az egyetlen, ami ezekben a nehéz időkben a rendelkezésünkre áll

- jelentette ki az országos tisztifőorvos.

Most a hatodik körben megkezdik a BKK, a MÁV, a GYSEV és a Paksi Atomerőmű dolgozóinak oltását, mivel ők nélkülözhetetlenek a lakosság ellátása szempontjából.

Újságíró kérdése elhangzott, hogy többen is bepróbálkoznak idősek megtévesztésével azt állítva, hogy oltani jöttek. Ennek sose higgyünk, az oltást egyelőre a kijelölt pontokon és a háziorvosnál lehet megkapni, aki ugyan házhoz is mehet, de erről előzetesen értesíteni fog.

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.