Annyi a covidos postás Szombathelyen, hogy be kellett zárni az egyik postahivatalt

Farkas Bazsi 2021-03-22 16:45:00
A Március 15. téri posta most bizonytalan ideig zárva tart.

Tisztelt ügyfelünk!
Tájékoztatjuk, hogy a Szombathely 8 posta (9700. Szombathely, Március 15. tér 1.) 2021. március 22-től ideiglenesen szünetel - ez a hirdetmény várja azokat, akik ezen a postán adnák fel levelüket, vagy csekküket. A legközelebbi postának a Nagypostát jelöli meg a tájékoztatás, így ott folytattuk utunkat.

Fotó: Farkas Bazsi

Az 1-es postán feltűnően kevés ablaknál dolgoztak a postások, és amikor arról érdeklődtünk, hogy vajon mikor nyithat ki újra a Március 15. téri hivatal azt felelték, hogy legjobb esetben is majd csak húsvét után.

Úgy értesültünk, hogy annyi szombathelyi postás lett covidos, hogy a létszámhiány miatt be kellett zárni egy hivatalt. A Március 15. téri lett az.

A nyugat.hu is felfedezte a bezárt postát, ők a Magyar Postától azt a tájékoztatást kapták, hogy technikai probléma miatt nem tudott kinyitni ma, és lesz bizonytalan ideig zárva a Március 15. téri posta. 

Valószínű, hogy az állami cég hivatalosan nem adhatott felvilágosítást a covid helyzetről, ezért kenték el a dolgot a technikai problémával.

Vas megyében az elmúlt két hétben 2623 fővel nőtt a covid fertőzöttek száma. A legutóbbi jelentések szerint pedig Szombathelyen nőtt a szennyvízben a koronavírus-koncentráció. Ez pedig azt jelzi előre, hogy a betegek száma tovább fog emelkedni.  

Szólj hozzá!

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.