Hende Csaba munkatársa szerint a kulturális dolgozók csak kávéfőzésre jók

Farkas Bazsi 2021-03-21 13:09:00
Az LMP álláspontja szerint Hende Csabának és a Fidesznek bocsánatot kell kérnie a kulturális dolgozóktól.

Közleményt jutatott el szerkesztőségünkhöz Ungár Péter, a Vas megyei LMP országgyűlési képviselője. A közleményt alább, változtatás nélkül közöljük:

Csizmadia Tamás, a Fidesz tulajdonában álló Frisss.hu című médiatermékben a következőt írta azzal kapcsolatban, hogy Hende Csaba utasítására a kormányhivatal ellehetetlenítette, hogy a városvezetés oltópontokat nyisson: „bár gyanítom, a múzeumban egy jó levéltáros, netán könyvtár szakos diplomás egészen fergeteges tempóban tudott volna kávét vinni a dokiknak". Azaz miután Csizmadia az egyetemistákat „hótbutáknak" nevezte és nemrég a miniszterelnök a rezidenseket inasoknak hívta, a Fidesz egyik munkatársa és fizetett embere szerint a kulturális dolgozók csak kávéfőzésre alkalmasak.

Az EMMI korábbi sajtófőnöke, Hende mostani munkatársa szerint a mai egyetemisták "hótbuták"

Ezeket a srácokat se az eszükért szeretjük... - írja tegnap megjelent cikkében Csizmadia Tamás. A név egyébként még azoknak sem csenghet ismerősen, akik napi szinten követik a szombathelyi érdekeltségű online, vagy nyomtatott sajtót. Csizmadia elsőként tavaly tűnt fel szerzőként a városban, akkor a szép emlékű Szombathelyi Hírlap első számában jegyzett egy írást.

Csizmadia Tamás korábban a Belügyminisztérium majd az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtófőnöke volt, jelenleg pedig Hende Csaba munkatársa. Mivel Hende Csaba az oltópont ügyben a hozzá megszokott bátorságról tanúbizonyságot téve nem szólalt meg személyesen, munkatársa véleményét tekinthetjük a sajátjának.

Az, hogy maga a kulturális államtitkár kérte egy levélben, hogy a kulturális dolgozók vegyenek részt az adminisztratív feladatok ellátásában, illetve, hogy a kulturális dolgozók, azok akik a nemzeti értékeink őrzését végzik megalázó bérezésért, most már a közalkalmazotti státusz nélkül, nem zavarja azt az embert az, aki az elmúlt tíz évben politikai alapon kapott közpénzt  mindenféle szakmai teljesítmény nélkül.

Az LMP álláspontja szerint Hende Csabának és a Fidesznek bocsánatot kell kérnie a kulturális dolgozóktól és végre együtt kell működniük a városvezetéssel az oltópontok kialakításában!

Ha már a szombathelyi Fidesz nem tud segíteni, legalább ne becsmérelje azokat, akik segítenének és ne akadályozza a védekezést!

Ungár Péter
országgyűlési képviselő

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társasgában.

Szólj hozzá!

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.

Ingyenes füzetcsomag várta a győri elsősöket az iskolapadban

1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.

Elérhetetlen a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke, Németh Zsolt

Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.

Akciófilmbe illő jelenetek Mosonmagyaróvár mellett: motorháztetőn vitte az autószerelőt, mert fizetés nélkül akart távozni - akár 11 évet is kaphat

A 40 éves férfi egy 40 ezer forintos számlát nem akart rendezni, végül rablással, közúti veszélyeztetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával is megvádolták.

Távozik Polt Péter az Alkotmánybíróság éléről

Rajta kívül három másik tagnak is nyugdíjba kell vonulnia.

Kósa Roland: meghosszabbítják a strandszezont az Aranypart II.-n

Szeptemberben további három hétvégén marad a nyári kiszolgálás a győri szabadstrandon, ahol az elmúlt két évben több fejlesztést is elvégeztek.

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.