Csak nem kerültek ki a vírus legyőzését hirdető óriásplakátok március 15-én

Farkas Bazsi 2021-03-15 19:00:10
Kevesebbek lettünk egy városi legendával, de gazdagabbak egy hoax-szal.

Te! Le vannak ám már nyomva az óriásplakátok, ott állnak a raktárakban, március 15-én kerülnek ki, hogy “Éljen a szabadság! Legyőztük a vírust!” - nagyjából január elején ütötte fel a fejét ez a pletyka, és a városi legenda egyre inkább csak erősödött, hogy ez bizony így lesz.

Nem egy ismerősöm írt rám, hívott fel, mondta el az utcán a tutit, hogy a kormányzati kommunikációs gépezet éppen svájci óra pontossággal ketyeg előre és óriásplakátok, utcabál, ünneplés szóval igazi ereszd el a hajam van itt készülőben. Ez pedig úgy lesz időzítve, hogy a mindenki számára büszkeséget adó március 15-én robban majd a konfetti bomba. 

A bennem szunnyadó szkeptikus újságíró azonban már akkor azt mondta minden ilyen tutit tudó informátornak, hogy ugyan, miért lenne nyomtatva hónapokkal azelőtt egy egész raktárnyi óriásplakát-hegy, hogy arra szükség lenne. Korábbi példák ugyanis bebizonyították, hogy ha kell, a kormány közel 24 óra alatt, de közben még ha lazára is veszik a figurát, 48 óra alatt legyártat és kiragasztat egy ilyen kampányt. Hónapokkal ezelőtt pedig így tudni a tutit meglehetősen rizikós, akkor amikor jórészt általában még ők maguk, a kormány tagjai sem tudják azt, hogy két nap múlva mi lesz vírusfronton.

Az egésznek egyébként ugyanaz volt a pszichológiája, mint annak a - szintén urban legendnek -, ami szerint Orbán Viktort évek óta Grazban kezelik az idegeivel. 

Hogy pontosan ki, mikor és hol indította el ezt a fajta hoaxot nem tudni, de a pletykáknak előszeretettel felülő magyar választóknál hamar táptalajt kapott. Arról nem is beszélve, hogy mindig van olyan, a közügyekkel foglalkozni szerető “jól értesült”, aki aztán akkora meggyőződéssel adja máris tovább az ilyenfajta pletykákat, hogy ő maga még szinte ott is állt Orbán kórházi ágyánál, Grazban.

A plakátokkal kapcsolatban is hasonló helyzet kezdett gyűrűzni. Volt olyan, aki találkozott olyannal, aki látta is. Aztán volt olyan is, aki maga is látta a kinyomtatott anyagot. Megint más pedig saját kezűleg nyomta. Persze ilyenkor azért nem árt egy kicsit számolni azzal, hogy költőnk talán irodalmi túlzásokkal élt.

Egyetlen egyszer sem került elő fotó azt bizonyítva, hogy valóban elkészültek a márciusi plakátok és már hónapokkal a felhasználásuk előtt egy raktárban várták azt, hogy kikerüljenek.

A plakátok sztorija egyébként már-már tökéletes hoax. Mert egyszerre próbálta bizonyítani, hogy mennyire megrendezett, és előre ütemezett a virushelyzet és annak kifutása, valamint az is benne van, hogy a politikai hatalom az emberi érzelmeket, ez esetben a nemzeti büszkeséget is képes manipulálni azért, hogy a propagandáját tökélyre vigye. 

Bármennyire összepasszolt volna minden, az állítólagos plakátok csak nem kerültek ki sőt, nemhogy szabadságot kaptunk volna, most nagyon úgy néz ki, hogy az előre bejelentett 2 hétnél tovább is maradnak a szigorítások. 

Hamarosan e tekintetben biztosan okosabbak leszünk, legkésőbb pénteken reggel majd a Kossuton megszületik a bejelentés a folytatásról.

Addig meg, ne higgyetek el mindent, amit a haverotok mond! 

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.