Győr nem tervezi a szombathelyihez hasonló önkormányzati oltópontok létrehozását

Pintér Bence 2021-03-12 08:29:51
„Nem kívánjuk túllépni a kompetenciáink határait” – írta Dézsi Csaba András.

Mint arról a minap beszámoltunk, Szombathelyen három helyszínen működnek majd a tömeges oltást elősegítő önkormányzati oltópontok jövő keddtől, ahol a háziorvosok rendelési időn túl oltanak majd úgy, hogy a a diszpécserszolgálatot és az adminisztrációt a városi dolgozók (például a bezárt könyvtárak munkatársai) intézik majd, az orvosnak tehát csak az oltással kell foglalkoznia. Az oltópontok megszervezésére azután került sor, hogy a háziorvosok jelezték: ez segítene nekik a legtöbbet, és szombathelyi városvezetés egyeztetett erről a Vas megyei kormányhivatallal, akik nem látták akadályát a szervezésnek.

Csütörtök reggel levélben kérdeztük a győri polgármestert, Dr. Dézsi Csaba Andrást, hogy Győr tervez-e hasonlót, délelőtt pedig Pollreisz Balázs szocialista önkormányzati képviselő is ilyen tárgyú videót rakott ki, amelyben felkérte a polgármestert, hogy a sikeres tömeges oltások elősegítése érdekében állítsa hasonlóképpen csatasorba a győri önkormányzat szabad kapacitásait. Az oltópontok megszervezése mintegy négymillió forintjába került Szombathelynek.

A győri önkormányzat „nem kívánja túllépni a kompetenciái határait”

A győri polgármester válaszában azt írta: az oltások szervezése a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal feladata, ezzel kapcsolatban tehát annak vezetője, Széles Sándor az illetékes, hogy nyilatkozzon.

„A Belügyminisztériumtól kaptunk kérést, hogy segítsünk az adminisztrációs feladatok ellátására vonatkozóan a háziorvosoknak, amit az eddigieknek megfelelően teljesítettünk is. Természetesen

Győr városa mindent megtesz annak érdekében, hogy az oltások szervezésében felelős szervek segítségére legyen, azonban nem kívánjuk túllépni a kompetenciáink határait” – írta Dézsi Csaba András.

Ebből legalábbis úgy tűnik, hogy nem tervezi hasonló tömeges oltópontok megnyitását saját hatáskörben a győri önkormányzat.

Szólj hozzá!

Praktikus és stílusos megoldások az előszobában

Az előszoba az otthonok egyik legfontosabb területe, hiszen az első benyomást formálja vendégeinkben.

Átadták a Nestlé új büki gyáregységeit

1800 főre nőtt a dolgozói létszám.

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.