Operatív törzs: Még mindig vannak olyan 80 éven felüliek, akik bár regisztráltak, még mindig nem kaptak oltást

Bazsó Bálint 2021-03-11 14:48:21
Az országos tiszti főorvos szerint nem az ütemterv szerint érkeznek a oltóanyag-szállítmányok.

Csúcsot döntött a fertőzöttek száma - emlékeztetett a legfrissebb járványügyi adatok kapcsán Müller Cecília az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján. Emlékeztetett, a harmadik hullám megjelenesének óta a kórházi ápoltak száma duplájára, a lélegezetőgépen lévők száma pedig a háromszorása nőtt. 

Hozzátette: Rendkívüli tempóban nő a fertőzöttek száma, erre pedig megoldást kell találni, éppen ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy védetté tegyük a lakosságot, amihez a higiéniás szabályok betartása és az oltások elfogadása kell.

Ugyanakkor megjegyezte: Az oltási tervnek megfelelően a legmagasabb kockázatú oltási csoportokat részesítik előnyben, így az időseket és a krónikus betegeket. Mint mondta: szeretnék a legidősebbek, vagyis a 80 éven felüliek oltását befejezni. 

Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcina második adagját adják be a Dél-pesti Centrumkórház oltópontján 2021. március 11-én.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Megerősítette: Bár még mindig jellemzően az idősebb korosztályokból kerül ki az elhunytak zöme, sajnos már számos fiatal is található közöttük.

"A vírus változásáshoz alkamazkodni kell nekünk, hogy sikeresebbé tudjuk a védekezést" - folytatta Müller, aki az oltóanyag érkezésekről szólva közölte, számos esetben nem az ütemterv szerint érkeznek a szállítmányok.

Az Orbán Viktor által említett 450 ezer Sinopharm vakcina mellett ma érkezik hazánkba 55 ezer Astrazeneca vakcina is.

"Ám már most úgy értesültünk, hogy a heti szállítás jelentősen kevesebb lesz"

- mondta Müller Cecília, aki szerint ez is azt támasztja alá, hogy "több lábon álljunk" az oltóanyagok tekintetében.

Közölte: Már 3,5 millió ember regisztrált, akik közül 1,6 millió tartozik a 60 éven felüliek közé. 

Ugyanezt erősítette meg György István területi közigazgatásért felelős államtitkár is, aki közölte:

"Még mindig vannak olyan 80 éven felüliek, akik bár regisztráltak, még mindig nem kaptak értesítést a háziorvosaiktól, ezért őket kell fogják értesíteni és oltani először."

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.