Ritka koronavírus-mutánst azonosítottak Olaszországban

Székely Zoárd 2021-03-08 02:25:40
Több tartományban szigorítják a korlátozásokat.

Ismét szigorítják a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat Olaszország több tartományában hétfőtől, miközben emelkedik a kórházban kezelt betegek száma, a halottaké pedig megközelítette a 100 ezret – tudósított az MTI.

Roberto Speranza egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy a járványgörbe felfelé ívelését várja, ami újabb tartományok lezárásához vezethet, de erről a napi helyzet fényében döntenek. Az országban leginkább a brit vírusmutáció terjed, de jelen van a brazíliai, a dél-afrikai és a nigériai variáns is.

Sőt, a lombardiai Varese városában ritka vírusmutációt azonosítottak, amelyből eddig csak egy esetet regisztráltak a világban, mégpedig Thaiföldön.

Hétfőtől Campania (Nápoly környéke), Basilicata és Molise régió (mindkét terület az ország déli részén van) kerül úgynevezett vörös zónába, vagyis teljesen lezárt területnek számítanak, ahol a lakhelyet is csak engedéllyel lehet elhagyni. Számos város is karantén alatt van, közöttük az említettek területekről északabbra fekvő Bologna és Modena.

Narancssárga, vagyis közepesen veszélyes régió Lombardia, Friuli Venezia Giulia, Veneto, Abruzzo, Emilia Romagna, Marche, Piemont, Umbria, Toscana, valamint Bolzano és Trento önálló térsége. Utóbbiakban tilosnak számít a városok és települések elhagyása, kizárólag elvitelre működik a vendéglátás, az iskolák távoktatásra állnak át.

Folyamatosan emelkedik a kórházakban és az intenzív osztályokon kezelt betegek száma. A halottak száma vasárnap este elérte a 99 785-t. A Covid-19 betegek száma átlépte a hárommilliót.

Tavaly március 8-án zárták le első alkalommal a gócpontnak tartott, tízmilliós Lombardia tartományt, majd március 10-én az egész országot. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint 5,3 millióan kaptak eddig védőoltást, közülük 1,6 millióan már a második oltást is felvették. Rómában megnyitották a harmadik tömeges oltóállomást a városközpontban található Termini-pályudvarnál.

„Készen állunk a napi akár 100 ezres oltásra is, most már csak elegendő oltóanyag kell hozzá”

– mondta Lazio tartomány elnöke, Nicola Zingaretti.

Szólj hozzá!

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.

Egy hétre egyetemisták lehettek az általános iskolások - saját jövőjüket fedezhették fel a Győri Gyerekegyetem résztvevői

Robotok, mesterséges intelligencia, sárkányhajózás és saját ötletek a jövő felsőoktatásáról.

Mától drágább lesz a Temu-rendelés: életbe lépett az új uniós vám

Nem csomagonként, hanem termékkategóriánként kell megfizetni az új, 3 eurós díjat az EU-n kívülről érkező, 150 euró alatti küldemények esetében.

Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság

A vízpótlás önmagában nem oldja meg a problémát.

Természetvédelmi fejlesztésekkel védik a mocsári teknősök élőhelyét Gyirmótnál

Holtágrekonstrukció, új pallósor és természetbarát fejlesztések segítik a fokozottan védett faj megőrzését a Holt-Rába térségében.

Fröccs, zene és jótékonyság vár mindenkit a Dunakapu téren: érkeznek a Győri Rotary Fröccsnapok

Július 17–18-án ismét a közösségé és a segítségnyújtásé lesz a főszerep Győrben, ahol koncertek, látványos programok és jótékonysági fröccskínálás várja a látogatókat.