Tíz orvos és közel félszáz ápoló távozott a győri kórházból az új szerződés miatt

Pintér Bence 2021-03-03 11:39:00
Lapunk úgy értesült, hogy a mosonmagyaróvári sürgősségi- és fekvőbeteg-ellátás is Győrbe kerül az ottani távozások miatt, közben pedig a járványhelyzet is egyre súlyosabb.

Bár több hazai kórházból is szivárogtak hírek az egészségügyi dolgozók jogállásának március elsejével esedékes megváltozása miatt, és a győri polgármester, Dr. Dézsi Csaba András főorvos is többször beszélt arról, hogy nem jó a reform, eddig pontos számokat a győri helyzetről nem ismertünk.

Lapunk most két, egymástól független forrásból úgy értesült, hogy Győrben mintegy 10 orvos és közel félszáz ápoló nem írta alá az új szerződést, és távozott ezzel a kórházból, illetve adminisztrációs területen is volt pár felmondás.

Ma reggel természetesen a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházat (PAMOK) is megkerestük azzal, hogy helyesek-e ezek a számok, de egyelőre sem megerősítést, sem cáfolatot nem kaptunk.

Információink szerint bár már ennyi távozás is fájdalmas, hiszen egyrészt remek és sok területen pótólhatatlan szakemberek mennek el, másrészt pedig egyes osztályokat súlyosabban érint a változás, de összességében nincs konkrét veszélyben Győrben a kórház működése csupán a távozások miatt. Hozzájön azonban a teljes képhez az, hogy közeli városokban, így Tatabányán és különösen Mosonmagyaróváron arányaiban jóval több egészségügyi dolgozó döntött a távozás mellett: a jóval kisebb mosonmagyaróvári kórházban például közel annyian, mint Győrben.

Ennek kapcsán úgy értesültünk:

a győri kórház veheti át a mosonmagyaróvári kórház fekvőbeteg- és sürgősségi ellátását is,

miközben Mosonmagyaróváron a napi ellátás mellett továbbra is kezelnek koronavírusos betegeket. Erre azért van szükség, mert a járvány harmadik hullámában ismét erősen telítődik a győri kórház koronavírusos betegekkel. Az még kérdés, hogy műkdnek-e tovább a sebészetek Mosonmagyaróváron, vagy az is Győrbe kerül.

Amint kapunk választ a kórháztól, frissítjük a cikket.

Szólj hozzá!

Ónos eső bénítja Győrt - óvatosságra int a polgármester

Pintér Bence azt kéri, csak akkor induljunk útnak, ha feltétlenül muszáj.

Kaukázusi juhászkutya támadt rá egy nőre és kis kedvencére a nyílt utcán Győrben

A hatóságok tehetetlenek? - Mindenki egymásra mutogat, a támadó kutya tulaja pedig hallgat. 

Rendkívüli közgyűlést tart a RÁBA Nyrt. január végén

Alapszabály-módosításról, vezetőváltásról és saját részvények vásárlásáról is dönthetnek.

Orbán Viktor egy…

Komoly üzenet jelent meg a szombathelyi Árkádia Üzletközpont fényreklámján.

Elaludt vezetés közben egy ittas sofőr Szombathelyen

Előbb padkára hajtott, majd összetört egy parkoló autót.

Hóban, fagyban is dolgoznak a kukásautók Győrben

Zavartalan a hulladékszállítás, de egyes utcákban később érkezhetnek a járatok.

Balesetet okozó embercsempészt ellen emelt vádat a Győri Járási Ügyészség

A rendőrök elől menekült, végül fejtetőre rakta az autót amiben hét embert rejtegetett. 

Szombathely 700 millió forintot kap vissza a magyar államtól

Navracsics Tibor bejelentése szerint, működési támogatásként jár az összeg. 

Emberrablás Győrben: rendőrkézen az összes elkövető

Elfogták azt a férfit is, aki hónapokig bujkált a hatóságok elől - a brutális kényszerítésnek rendőri beavatkozás vetett véget.

Két új teherautó áll munkába a győri Hajléktalanokat Segítő Szolgálatnál

Összesen 28 millió forintért cserélték le a korábbi 18 és 10 éves kocsikat - szalagátvágás nem volt.

Ingyenes filmvetítés és beszélgetés Győrben az Alzheimer-kórról

Díjnyertes dokumentumfilm, majd közérthető, őszinte párbeszéd szakemberekkel.

A Rákóczi Ferenc utcát, a Várkört és a Pék utcát is felújítják Kőszegen

A közbeszerzést kiírták, egyelőre még nem lehet tudni, hogy ki lesz a kivitelező.

Harmadik alkalommal rendezték meg Győrben a Fehér Miklós Emléktornát

Az emlékezésé és az összetartozásé volt a főszerep szombaton, a Magvassy-csarnokban.

Paks II. - 80 milliárdos hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett Tordai Bence

A politikus szerint a kormány annak ellenére utalta át a közpénztámogatást az oroszoknak, hogy az Európai Bíróság visszavonta kormánytámogatás lehetőségének engedélyét.

7 milliárd forintot csalt el egy budapesti bűnszervezet, a szálak a Nyugat-Dunántúlra vezetnek

Fiktív számlákat állítottak ki, és vissza nem fizetett hiteleket vettek fel.