A koronavírussal küzdő, Haladás-nevelésű focikapusnak az erkélyre kellett menekülnie, hogy rendesen kapjon levegőt

ugytudjuk.hu 2021-03-03 14:55:12
Mursits Roland előbb sérülés, majd a vírus miatt nem léphetett pályára.

Elég rosszul indult a 2021-es év Mursits Rolandnak, az NB II-ben szereplő Dorogi FC kapusának. A Szombathelyi Haladásnál nevelkedett játékos a csakfoci.hu-nak elárulta, hogy tavaly novemberben eltört a csuklójában a sajkacsont, decemberben így sérülten játszott, a januárt már rehabilitációval kezdte.

Itt még nem volt vége, ugyanis kiderült, hogy Murists pár hete a koronavírus szövődményeként kétoldali tüdőgyulladással küzd.

"Eleinte még semmi különös nem volt, majd szépen lassan egyre jobban ment fel a lázam, volt, amikor 39 fokra is felszökött és több napon keresztül nem akart lemenni. Ekkor már köhögtem és fájt nagyon a torkom, de mégsem a láz volt a legrosszabb, hanem az, hogy nehezen kaptam levegőt. 

Nem egyszer volt olyan, amikor ki kellett menekülnöm az erkélyre, hogy kapjak rendesen levegőt."

– mondta Murists a csakfocinak.

Ezután döntöttek úgy a csapatorvossal, hogy bemegy a kórházba egy komolyabb kivizsgálásra, derült ki, ahol kiderült, kétoldali tüdőgyulladása van. Gyógyszereket kapott, aminek hatására lement a láza és a köhögése is csillapodott.

"Az orvosok szerint valószínűleg 7-10 nap hátra van még a teljes gyógyulásig. Amennyi rosszat hallani a koronavírusról, a rengeteg súlyos betegről, azt kell mondjam, szerencsésen megúsztam" – mondta Mursits Roland.

Címlapképünkön Mursits Roland a Dorog játékosaként a Szombathelyi Haladás ellen

Szólj hozzá!

Orbán Viktor amerikai védőpajzsa nem is annyira fényes, mint, ahogy próbálják beállítani

Igazából egy swap-megállapodásról szól a kormány amerikai garanciája.

Festési eszközök: melyik a legjobb választás?

Az otthoni felújítás során fontos, hogy a megfelelő festési eszközök mellett dönts.

Okorn kihagyta a szűkített keretből Váradit

Szombathelyen kezd a magyar férfi kosárlabda-válogatott.

Orbán Viktor szerint ha ő nincs, akkor „rezsicsökkentés nuku”

A miniszterelnök a Kossuth rádióban faragta tovább a saját szobrát. 

Az aglaonema: a beltéri trópusok színpompás lakója

Az aglaonema, más néven rákvirág, a szobanövények közt egy igazán figyelemre méltó darab.

Orbán Viktor engedélyt adott a „firkás” minták felhasználására

Megnyugodhat mindenki, jó fej volt a miniszterelnök. 

Gulyás Gergely a Kormányinfón: megerősíti a kormány a gyermekvédelmet

A miniszter szerint megduplázzák a nevelőszülők járandóságát, új csecsemőotthon épül, és kétszáz gyámügyi állás jön létre.

Orbán firkálmánya letarolta a netet – de hiába, pólóra nem kerülhet

Jogvédett alkotásnak számít a miniszterelnök rajza, a gyártók sorra utasítják el a megrendeléseket.

Továbbra is erősek a külföldi vevők a magyar lakáspiacon – tavaly 309 milliárd forintért vásároltak ingatlanokat

A legtöbb vevő Németországból érkezett, de sok a kínai és a vietnámi érdeklődő is. 

Megállás nélkül dolgoznak - nagy erőkkel gyűjti a lehullott lombot a Győr-Szol

A város több pontján egyszerre zajlik a takarítás, a szolgáltató a lakosság türelmét kéri.

Buborékok bűvöletében: a légpárnás fólia varázsa

Valószínűleg már te is találkoztál a mindennapok során az apró, légbuborékokkal teli fóliával, amelynek pukkanása szinte lezser kikapcsolódást nyújt.

Elkapták a rendőrök a kőszegi becsületkasszák kifosztóit

Két borsodi fiatal nem tisztelte a kisváros hagyományait.

Aláírták - Magyarországon, Kőszegen jön létre az ENSZ Egyetem új oktató- és kutatóintézete

A volt Keleti blokkban elsőként létesülő ENSZ Egyetemi Intézet egyedülálló tudományos központként fog működni.

Délután kettőkor, a Bécsi kapu téren tartja szombaton győri programját Magyar Péter

Meleg ital és sütemény is várja a résztvevőket a november 15-i találkozón.

Hasplasztika: az álomalak elérésének útja

Hogy éreznéd magad, ha a hasad feszessé, formássá válhatna, optimális módon hozzájárulva az önbizalmad növekedéséhez?

A Sinsay nyitása is csúszik Körmenden

Továbbra sincsen használatbavételi engedélye a Rákóczi úti üzletsornak.

„A győrieknek joguk van tudni, mire ment el a pénzük” - írta Pintér Bence

Miközben a város uszodákat és könyvtárakat zárt be a válság idején, a fideszes politikusok milliós rezsitámogatásokat kaptak – állítja a polgármester.