Egészen biztos, hogy nem sikerült határidőre átadni az államnak a Haladás Sportkomplexumot

Farkas Bazsi 2021-02-27 15:06:50
Mennyire alkalmas ügyvezetőnek a Fidesz városi alelnöke, aki nem tudta végrehajtani a kormányrendeletben foglaltakat?

Január végén jelent meg végre az a Magyar Közlöny, amiben olvasható volt a kormány határozat arról, hogy az állam átveszi a Haladás Sportkomplexumot működtető céget, vagyis eztán az állam maga lesz a működtető.

Korábban a stadion fenntartását úgy oldotta meg a központi költségvetés, hogy évi 300 millió forintot utalt címkézve a Haladás VSE-nek, az egyesület pedig azt tovább utalva fizette ki a létesítmény bérlését, egyúttal annak fenntartását.

Sokáig egyébként az sem volt tiszta, hogy ez a pénz csak a Haladás VSE-nek, vagy másik bérlőnek, a focicsapatot működtető Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft.-nek is jár. Ez végül egy kerekasztal beszélgetésen derült ki.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

 

A kormány végül úgy döntött, hogy a korábban két évig működő modellt most megváltoztatja és nem utalgat ide-oda, hanem egyszerűen átveszi az egész Sportkomplexumot így maga fog minden költségről gondoskodni. 

Visszaadja a Haladás stadiont Szombathely az államnak

Sajtótájékoztatót tart ezekben a perckeben is Nemény András (Éljen Szombathely!) szombathelyi polgármester és Hende Csaba (Fidesz-KDNP) a térség parlamenti képviselője. A sajtótájékozatót élőben is tudjátok követni: Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Ezt december elején az egy asztalnál ülő Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester és Hende Csaba (Fidesz-KDNP), a térség parlamenti képviselője jelentette be.

Aztán hamar változás is lett a Sportkomplexum élén, Nemény - vélhetően háttéralkuk miatt - visszahelyezte pozíciójába, a korábban visszahívott Gál Sándort. Gál egyébként a szombathelyi városi Fidesz alelnöke, és Bucsu pártsemleges, független színekben megválasztott polgármestere. 

Gál első feladata lett volna a Haladás Sportkomplexum átadás-átvételét levezényelni. Ám úgy tűnik már ebbe beletört a bicskája.

A Haladás VSE ugyanis továbbra is szerződés nélkül használja az épületet, ráadásul tartoznak a tavalyi évből 100 millió forinttal a cégnek. Gál azt nem tudta megoldani, hogy HVSE kifizesse a tartozását, ez pedig ne legyen akadálya annak, hogy az állam átvegye a céget.

Gál Sándor

Fotó: Gál Sándor

Ez annak vetületében furcsa, hogy a csütörtöki online közgyűlésen Gál párttársai, a Fidesz-frakció tagjai nem egyszer szajkózták, hogy az önkormányzat adjon még pénzt a Haladás VSE-nek, miközben az egyesület a továbbiakban is tartozik a jelenleg még önkormányzati cégnek.

Az biztos, hogy a cég 30 millió forintból elrendelt átvilágítása megtörtént. 

Információink szerint azonban egészen biztos nem fogja tudni átvenni a Kft.-t az állam a kijelölt február 28. határidőig. Hogy ez mekkora presztízs veszteség, azt jól mutatja, hogy információink szerint Hende Csaba szerda este lerobogott Szombathelyre, hogy maga járjon közben annak érdekében, hogy a határidőt a létesítmény vezetése tartani tudja. Két napot dolgozott rajta, ám így sem sikerült. Valószínű az ügyet majd egy rendelet módosítással orvosolja a kormány. 

A kérdés azonban adott, hogy egy ilyen feladatot végrehajtani nem tudó ügyvezető alkalmas-e a pozíció betöltésére, és ha már a történések azt mutatják, hogy nem, akkor nem kellene neki önként lemondania?

Szólj hozzá!

Megszólalt a Szőlő utcai ügy koronatanúja – súlyos részletek kerültek nyilvánosságra

Az áldozat videóinterjúban mondta el, hogyan használta ki és erőszakolta meg Juhász Péter Pál.

5 év börtönt kapott a két hetes gyermekét súlyosan bántalmazó szombathelyi anya

A Győri Ítélőtábla helyben hagyta a Szombathelyi Törvényszék korábbi ítéletét.

Adventi moziestek Győrben, az Olimpiai Sportparkban

Meghitt filmélmények egész decemberben. 

December 5-én újra jótékonysági főzés lesz a győri vásárcsarnoknál 

Egy tál meleg étellel bárki segíthet a gyerekeknek és a rászorulóknak.

Korszerű karbantartóbázist építene a GYSEV Szombathelyre

A létesítmény a Szolnokon gyártott szuper-vonatokat szolgálná ki.

Ötmilliárd forintos szociális tüzelőanyag program indul

Nagy István szerint kétszázezer család juthat így segítséghez.

Pintér Bence - 23 milliárd forint forog kockán

Józan döntést kér a képviselőktől a fürdő ügyében.

Adventi programkavalkád a Rómer Múzeumban

Kézműves foglalkozás, tárlatvezetés, koncert és könyvvásár várja az érdeklődőket decemberben.

Magyar Péter: Orbánék, a mesterséges intelligenciával gyártották a kamu adóemeléses dokumentumokat

Amit összedobtak, még hamisítványnak is ócska - állítja a pártvezető.

Beelőzték a gyorsétteremben, amitől úgy begőzölt egy férfi Sopronban, hogy egy akciófilmbe képzelte magát

Az egyik sértettet megverte, a másikat pedig kocsija motorháztetején hurcolta. 

Védett madarat ejtett csapdába egy vasi férfi

Az állatorvosi beavatkozás sem segített az állaton. Elpusztult.

Szerinted mi volt a leginkább „rage bait” 2025-ben?

Ez a kifejezés lett az év szava, ami a szándékosan dühöt keltő provokációt jelenti.

Jótékonysággal indult az advent a Győr-Szol telephelyén

A közszolgáltató idén először állított saját adventi koszorút az Orgona utcában.