Szállodaszövetség: a védettek mehessenek étterembe, szállodába!

Vágvölgyi Bálint 2021-02-19 16:02:39
Flesch Tamás szerint látható, hogy a magyarok már a húsvéti, áprilisi, és az azt követő időszakokra elkezdtek szállást foglalni.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szeretné elérni, hogy azok, akik védettek a vírussal szemben, mehessenek étterembe, szállodába - mondta Flesch Tamás, a szállodaszövetség elnöke az MTI-nek pénteken. Hozzátette: nagyon pozitív lenne, ha fokozatosan elkezdhetnének megnyitni a vendéglátóhelyek és a hotelek.    

Látható, hogy a magyarok már a húsvéti, áprilisi, és az azt követő időszakokra elkezdtek szállást foglalni a belföldi szállodákba - tette hozzá a szakember.    

Nagyon örülnének, ha a kormány megvizsgálná annak lehetőségét, hogy a beoltottak és a betegségből felgyógyultak, azaz a fertőzéstől védettek, hogyan mehessenek szállodába és étterembe - mondta Flesch Tamás. Kitért arra is, hogy a nyitás ideje az egyes helyeken attól is függ, hogy ki hány dolgozót tartott meg.

Ha megkapják a kedvező választ a nyitásra, azt követően az elnök szerint a legtöbb helyen két hét alatt meg is történhetne az - mondta.

A magyarországi szállodáknál azonban mindenképpen fokozatos nyitásra számít Flesch Tamás, mert a budapesti hotelek még biztosan nem számolhatnak külföldi vendégekkel, miközben a vidékiek elkezdhetnének dolgozni és bevételt termelni, ha kiszolgálhatnák a védett vendégeket.

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.