Nem csak a Városrendészet vezetőjeként kap pénzt az önkormányzattól Dézsi Csaba András sofőrje

Pintér Bence 2021-02-09 14:20:32
A Városrendészet vezetőjeként neki járó fizetésen felül havi bruttó 414 ezer forint díjazásban részesül Debreczeny Zsolt Károly, aki vezetéstechnikai oktatást tart az önkormányzatnál – igény szerint.

Januárban írtunk arról, hogy a Városrendészetet diploma hiányában nem az annak nevében gyakran nyilatkozó Miletics Mór szakmai igazgató, hanem Debreczeny Zsolt Károly vezet, aki amellett, hogy nyugalmazott rendőr, egyébkét Dézsi Csaba András polgármester sofőrje is. 

Meglepő: a győri Városrendészetet Dézsi Csaba András sofőrje irányítja

Tavaly decemberben megkezdte a munkát a győri Városrendészet, amely gyakorlatilag a közterületfelügyelet kicsit fenyegetőbb kinézetű, de többletjogkörökkel nem rendelkező verziója. A Városrendészet kapcsán általában a volt rendőr, Miletics Mór szokott nyilatkozni, aki valójában csak a szervezet „szakmai igazgatója". Ugyanis bár őt szánták a szervezet élére, ez azért nem jöhetett létre mert értesüléseink szerint a pozíció előfeltétele a diploma, amivel Miletics nem rendelkezik.

Akkor arról írtunk: a Városrendészet vezetőjeként a vonatkozó dokumentumok szerint minimum bruttó 348 ezer forintot keres. Nemrég viszont megjelentek az önkormányzat üvegzseb-oldalán a Munkaügyi Osztály decemberi szerződései, amelyből kiderül: Debreczeny Zsolt Károly nem csak a Városrendészet vezetőjeként kap javadalmazást adófizetői forintokból, hiszen külön szerződéssel

idén összesen bruttó 4,8 millió forintot keres majd, illetve tavaly szeptember és december között 1,2 millió forintot keresett. Ez havi bruttó 414, illetve tavaly 400 ezer forintot jelet pluszban.

A tavalyi adatokat itt lehet beszerezni.

És hogy mire szerződött a polgármester sofőrje, a Városrendészet vezetője ezért az összegért? Mutatjuk:

„Vezetéstechnikai oktatás a Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala gépjárművezetői dolgozó munkavállalói, valamint a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának költségvetési intézményeiben gépjárművezetői munkakörben dolgozó közalkalmazottai, illetve munkavállalói részére a felmerült igények alapján. Vezetéstechnikai oktatás a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának polgármestere, alpolgármesterei, valamint a polgármesteri biztosok részére a felmerült igények alapján. Biztonságtechnikai oktatás a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának költségvetési intézményeiben az intézményvezetők, illetve az intézményvezető-helyettesek részére a felmerült igények alapján. Biztonságtechnikai oktatás Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának polgármestere, alpolgármesterei, valamint a polgármesteri biztosok részére a felmerült igények alapján.”

A dokumentumból egyébként az is kiderül, hogy a polgármestert kommunikációs tanácsokkal Hajba Ferenc újságíró látja el, havonta bruttó 500 ezer, egész évben összesen bruttó hatmillió forintért.

Szólj hozzá!

Ismét karácsonyi ajándékként tálalja a kormány, a januári családi pótlék decemberi kifizetését

Előrehozott családtámogatások valódi plusz nélkül, régi üzenettel.

„A nap végén csak a szeretet és az emberség számít” - karácsonyi üzenetet küldött Magyar Péter

A TISZA elnöke szerint miközben a kormány az ünnepek alatt is uszít és kampányol, addig ők valódi segítséget visznek ahz embereknek. 

Változik a győri hulladékudvarok nyitvatartása 2026-tól

Egyes napokon később nyitnak és tovább tartanak nyitva az udvarok, a hungarocell leadás szabályai is módosulnak.

Egy meghitt ünnep Győrben ami mindenkiről és mindenkinek szólt 

A Vaskakas Bábszínházban közösen tették szebbé az ünnepet azok számára is, akiknek a karácsony sokszor nehezebben érkezik meg.

Rendszeresen zaklatta volt barátnőjét egy szombathelyi férfi

10 nap alatt több mint 300 alkalommal hívta.

Drog hatása alatt és a vezetéstől eltiltva okozott halálos balesetet egy férfi egy Győr melletti településen

A rendőrök elől menekült, úgy ütötte el a sértett biciklist, aki a helyszínen meghalt. 

Versenyt szerveznek Szombathelyen Mészáros Tibor emlékére

December 27-én az Arena Savariában emelik meg az irdatlan súlyokat.

Egy friss felmérés szerint komoly politikai mélyütés a Szőlő utcai botrány a kormánynak

A 21 Kutatóközpont szerint a gyermekvédelmi ügy példátlan társadalmi figyelmet kapott, és érdemben rontotta a kormány megítélését.

Ma délután érkezik Győrben a kivilágított kukásautó

A GYHG egy kis extra fényt visz az ünnepekbe.

30 millió forintot költenek el a kőszegi Óház kilátó tetőcseréjére

Sem Ágh Péter, parlamenti képviselő, sem Básthy Béla, polgármester nem tartotta fontosnak közölni az összeget.

161 embert vert át egy kőszegi netes csaló

Nem is létező árukat kínált eladásra. Több mint 5 millió forintot csalt ki így.

Felemelte és a szemetes kukába tette ismerősét egy férfi Pannonhalmán

Egy pizzéria teraszán szabadultak el az indulatok.

Nagy esély van a fehér karácsonyra

De azért még ne kiabáljuk el!

Kommentben reagált Strompová Viktóriának Lázár János

Bocsánatot is kért, meg nem is a miniszter.

Elég imádkozni, vagy dolgozni is kellene? - merült fel a kérdés a győri temetők kapcsán

Riogatás, hangulatkeltés, vagy valós probléma? Maratoni vita széksértésekkel.