Megkezdődött Donald Trump alkotmányos felelősségre vonási tárgyalása

Papp László Tamás 2021-02-09 20:39:00
A volt elnök ellen a demokraták lázadás szítása miatt emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt.

Portálunk is beszámolt róla, hogy Trump beszéde után a hívei megrohamozták a törvényhozás épületét. A támadásban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is.

Breaking: Trump-hívő tüntetők törtek be az amerikai törvényhozás épületébe!

Történelmi pillanatnak lehetünk szemtanúi: Donald Trump-párti tüntetők magyar idő szerint negyed kilenckor összecsaptak a rendőrökkel és betörtek a washingtoni Capitoliumba, az amerikai törvényhozás épületébe. A kongresszus két házának együttes ülésén éppen a tagállamokból érkező elektori szavazatok hivatalos megszámlálása zajlott, megkezdve a demokrata Joe Biden győzelmével zárult elnökválasztás végeredményének szentesítését.

A várhatóan legalább egy hétig tartó tárgyalás első napján mintegy négy órán keresztül arról tárgyalnak majd, hogy alkotmányos-e az eljárás. A szenátus ezt követően szavaz arról, hogy elutasítják-e a volt elnök elleni vádat. Amennyiben ez a voksolás azzal az eredménnyel zárul, hogy az eljárás alkotmányos, akkor szerdán folytatódik a tárgyalás a vád érveinek ismertetésével – jelenti az MTI.

A szenátus vezetői abban állapodtak meg, hogy mindkét fél 16 órát kap érveinek bemutatására, napi legfeljebb 8 órában. Azaz a demokraták szerdán és csütörtökön, Trump ügyvédei pedig pénteken és szombaton kapnak szót. Később lesz alkalma a szenátoroknak kérdéseket is feltenni, és további eljárási szavazások is lehetnek. A demokraták január 13-án szavazták meg a republikánus párti amerikai elnök felmentését célzó eljárás megindítását, amelyet tíz republikánus párti képviselő is támogatott a 222 demokrata párti honatya mellett.

Ezzel Donald Trump lett az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a felmentési eljárás megindítására szavazott. 2019-ben a hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával indult ellene impeachment eljárás, akkor a szenátus felmentette. Szakértők szerint szinte biztosra vehető a volt elnök újabb felmentése, ugyanis a szenátusban kétharmados többségnek, azaz legalább 17 republikánus politikusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését. Ugyanakkor egy január végi szenátusi szavazás - amelynek során arról voksoltak, hogy folytassák-e a Donald Trump volt elleni alkotmányos vádeljárást - is azt mutatta, hogy a republikánusok többsége ellenzi az eljárást. 50 felsőházi republikánus képviselőből 45-en arra szavaztak, hogy a felelősségre vonási eljárás alkotmányellenes.

Donald Trump ügyvédei hétfőn közleményükben alkotmányellenesek nevezték a volt elnök felelősségre vonási eljárását, és a tárgyalást "politikai színjátéknak" nyilvánították. "Ahelyett, hogy a ház elnöke és szövetségesei a nemzet gyógyulására összpontosítanának, vagy legalábbis a Capitoliumot megrohamozó törvénysértők büntetőeljárásával törődnének, megpróbálták saját politikai haszonszerzésük érdekében kihasználni a pillanatnyi káoszt" - fogalmaztak. Az ügyvédek a szenátust az ügy elutasítására szólították fel.

Amennyiben a volt elnököt elítélnék, elveszítheti a neki járó juttatásokat és a szenátus egy utólagos szavazást tarthatna arról, hogy Donald Trump soha többet ne indulhasson újra elnökválasztáson. Ellentétben a felelősségre vonási eljárással, ebben az esetben csak a szenátus egyszerű többségére lenne szükség – olvasható az MTI tudósításában.

Szólj hozzá!

A sport hatásai a mindennapi életben

Sokan talán észre sem veszik, hogy a rendszeres mozgás milyen különleges hatásokkal van a testünkre. Tudtad, hogy az aktív életvitel nemcsak az izmainkat növeli, hanem csontjaink épségét is jelentősen javítja?

4 éve még a Fidesz mindent vivő szuper győztese volt, most alig nyert pár száz szavazattal Gyopáros Alpár 

A Magyar Falu Program “húzóembere” egyedül maradt talpon fideszes képviselőként a megyében. 

A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány 2025-ben, saját maga kezdeményezett felszámolási eljárást a tulajdonában álló HUMDA Zrt. ellen

Közleményben reagáltak a sajtóban megjelent hírekre, és hangsúlyozták: hogy a HUMDA Zrt. fizetésképtelenségi helyzete a Széchenyi István Egyetemet nem érinti.

Ólomlappal fedték le a kisbuszban a rejtekhelyet a török csempészek, de a NAV győri pénzügyőreit így sem tudták becsapni

Majd’ 2 millió forint értékű cigarettát, és 20 milliónyi hamis ruhát foglaltak le az M1-es autópályán. 

Kiosztották a Kazinczy-díjakat és -érmeket Győrben

Több mint százötven fiatal versenyzett a szép magyar beszéd jubileumi döntőjén.

Vádat emelt a győri ügyészség az ellen az óvári férfi ellen, aki elütött egy kerékpáros gyereket, majd elhajtott a helyszínről

A sofőr a balesetben nem a sérülttel foglalkozott, hanem levette az autója első rendszámát, és elhajtott a helyszínről.

Folytatódik a munka a Parlamentben, a pártok megállapodtak a bizottságok felállításáról

A személyi kérdésekről jövő héten döntenek, május elején alakulhat meg az új Országgyűlés.

Felfüggesztette a Posta a szombathelyi Oladi Platón a kézbesítést

A kérdés csak az, hogy honnan tudják majd a címzettek, hogy levelet kaptak, ha nem kapnak róla levelet, hogy levelük van.

Patkánymérget találtak egyes HiPP bébiételekben Ausztriában - fokozott óvatosságra int a Nébih

Az érintett termékeket több országban is lefoglalták, a magyarországi gyártás nem érintett.

MÁV: Gázolás történt a győri fővonalon – késnek a vonatok

A baleset miatt egy vágányon halad a forgalom Győr és Győrszentiván között.

„Úgy fogjuk kezelni, mintha ott sem lenne” – a TISZA Párt nem tekinti képviselőnek Ágh Pétert

Magyar Péter szerint „kamu induló” torzíthatta a választás eredményét Vas megyében.

Megvannak a TISZA-kormány első miniszterei 

Hét tárca vezetőjét ma megnevezte Magyar Péter a frakcióülés után.

Szombathelyen is választási csalás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség

A Normális Élet Pártja Vas1-es jelöltjénél merült fel, hogy nem volt minden jogszerű az ajánlások gyűjtésénél.

Hogyan hat a vérplazmaadás a szervezetre?

Fontolja meg, hogy a vérplazmaadás milyen mértékben befolyásolhatja a saját egészségét és akikre valóban hatással lehet, azok életét.

Magyar Péter: 16 minisztériummal áll fel a TISZA-kormány

A TISZA frakció egyhangúlag támogatta Forsthoffer Ágnes és Bujdosó Andrea jelölését is.

Mézeskalács, akt-művészet és kőtár – régi-új programokkal vár a Rómer Múzeum

Tárlatvezetések, kiállításmegnyitó és újranyitó helyszín is szerepel a heti kínálatban.

Előkerült Vámos Zoltán, neki is lefőtt a kávé

A főispán végre tisztázta, hogy a kampány alatt fizetés nélküli szabadságon volt. Most érzelmes posztban búcsúzik eddigi feladataitól.

Forsthoffer Ágnest jelöli házelnöknek a TISZA Párt

Komoly pozíciót adna női kézbe Magyar Péter.