Orbán Viktort már anyja is arra kéri, hogy csináljon valamit a korlátozásokkal 

Farkas Bazsi 2021-02-05 08:17:00
A kormány beveti a csodafegyvert: jön a nemzeti konzultáció.

Szokásos pénteki rádió interjúját adta Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán azzal kezdett, hogy 264 ezer 530 embert oltottak be eddig, és 92 ezren vannak, akik már a második oltás is megkapták. A miniszterelnök azt mondta, hogy fordulóponthoz érkeztünk, hiszen eddig a vírus vadászott ránk, most pedig ez már fordítva van.

275 ezer 764 olyan magyar van, aki védett, mivel átesett már a betegségen. Orbán szerint március elejére érünk oda meg fogja haladni az 1 millió főt a védettek száma, március 15-re pedig minden olyan 60 év feletti magyar állampolgárt be fognak oltani, aki regisztrált. Április elejére, megközelítjük a 2 millió beoltott magyart.

Az orosz vakcina jövő héten érkezhet meg az országba.

Orbán arról is beszélt, hogy a világban most csata van a vakcinagyártók között.  

Majd a miniszterelnök kitért arra, hogy már az anyja is azt kéri tőle, hogy tegyen valamit a korlátozások ellen. Ezzel azonban még várni kell. De, hogy pontosan megtudja a kormány, hogy mire van igény, online nemzeti konzultációt indítanak. Február végén két hétig lesz alkalma mindenkinek konzultálni. 

A gazdaságvédelmi akciótervben július elejére érnek el oda, hogy az agrár és vidékfejlesztési ágazatot is bedörrentsék.

Orbán a vendéglátósokhoz érve elmondta, hogy az ágazat szereplőinek igaza volt. Eddig tényleg késtek a kifizetések a bürokratikus ügyintézés miatt, ezen most változtatnak és utófinanszírozásból, előfinanszírozásba teszik át a vendéglátósokat. A kormányfő azt ígérte, hogy februárban mindent rendeznek. 

Továbbá arról is beszélt, hogy a vállalkozásoknak 10 millió forintos hitel adnak, amit 10 év alatt kell majd visszafizetni és lesz arra lehetőség, hogy az első 3 évben a hitelt felvevőknek még ne kelljen törleszteniük.

Arra a kérdésre, hogy a nem beoltottaknak kell-e korlátozásra számítani, Orbán egyelőre kitérő választ adott. 

Az elmúlt 10 évben 115 ezer gyerek született, amit Orbán rendkívüli eredménynek titulált. 

Egyre több jól és szépen nevelt családról kapunk kimutatásokat - összegzett a miniszterelnök, aki azt is mondta, hogy a gyerek az egy közjószág. 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.