Győrben is befalazták a tönkrement éttermet

Nagy Donát 2021-02-05 10:57:00
Az Árkádban lévő üzlethelyiségben készpénz, romlandó áru és a dolgozók jelenléti íve is bennmaradt.

A vendéglátást sújtó kormányzati tiltás miatt mára több kocsma, kávézó, étterem is csőd közelbe került. Szombathelyen is bezárt az ikonikus Art Cafe, de más vendéglátósok sem kapnak érdemi segítséget a túléléshet.

Így nyírja ki a kormány a kedvenc kocsmáinkat

Mindenkinek volt a vírushelyzet előtt kedvenc kocsmája vagy kávézója, de a pandémia után sok hely már nem fog tudni kinyitni. A vírusra hivatkozva hónapok óta bevétel nélkül tengődnek a vendéglátósok, az államtól segítséget alig, információt egyáltalán nem kapnak. De mi lesz a lassan lejáró italokkal? Interjú egy névtelenséget kérő szombathelyi vállalkozóval.

Pár nappal ezelőtt mi is írtunk róla, hogy Budapesten befalazták az egyik tönkrement étterem bejáratát. Most ugyanez történt a győri egységgel is.

Ádám Ákos, az étteremhálózat egyik társtulajdonosa a 24.hu-nak adott interjút:

a bérbeadóval a folyamatban lévő tárgyalások megszakadtak, és az üzletház a felmondási időt sem megvárva, meglehetősen méltánytalan körülmények között záratta be az éttermet.

A bezárt egységekben készpénz, romlandó áru és a dolgozók jelenléti íve is bennmaradt, amihez nem tudnak hozzájutni, így az alkalmazottak kifizetését is megnehezítették.

A győri Árkádban is lefalazták a Freshland éttermét | 24.hu

Várhatóan február végéig tart az észt Guardtime által fejlesztett oltási információs platform tesztelése Magyarországon. A vállalat kérdésünkre közölte, ezt követően a kormány a különböző modulokat fokozatosan teheti elérhetővé az állampolgároknak.

A járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe jutott étteremlánc képviselője a lapnak elmondta, hogy nyolc éttermet üzemeltetnek, és a legtöbb plázával sikerült megállapodniuk, vagy jelenleg is tárgyalnak a helyiségek tulajdonosaival.

Befalazták a tönkrement éttermet Budapesten

Kedves Vásárlóink és Sorstársaink! Sajnálattal tudatjuk veletek, hogy a mai napon, 2021.02.02-án a győri és a budapesti Árkád bevásárlóközpontokban lévő éttermeinket "elveszítettük". - írja a Freshland a Facebook oldalán. Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know. A poszt szerint a bevásárlóközpont az üzlethelyiséget az éjszaka elfalazta.

A cikk szerint a bevétel nélkül maradt bérlők az Árkád vezetőivel hosszú ideje igyekeztek méltányos eljárást kérve megállapodni, ez nem sikerült.

A bevásárlóközpont üzemeltetését és bérbeadását végző ECE Budapest Kft. csütörtökön azt írta 24.hu-nak a fővárosi befalazással kapcsolatban, hogy a Freshlandot üzemeltető céggel többször felvették a kapcsolatot, és fizetéskönnyítő megoldásokat kínáltak fel neki, de a vállalkozás az erre vonatkozó megállapodást végül nem kötötte meg, és miután tetemes kintlévőséget halmozott fel, részben már a pandémia kirobbanása előtt, felmondták a kontraktust.

Szólj hozzá!

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.

Extra: a Vásárcsarnokban nyitja új évadát a Győri Filharmonikus Zenekar

A „Zenélő piac” című különleges koncerttel szeptember 7-én rendhagyó helyszínen találkozhat a közönség a klasszikus zenével.

Átadják a megújult Erzsébet ligeti KRESZ-Parkot Győrben – családi programokkal ünneplik a felújítást

Ügyességi versenyek, KRESZ-kvíz, ingyenes kerékpár- és e-rollerjelölés is várja a családokat augusztus 8-án.

Nőverő szombathelyi férfi ellen emelt vádat az ügyészség

A férfi a nyílt utcán kezdte verni áldozatát.

A rómaiaktól az agyagkatonákig – tárlatvezetések, workshop és közönségtalálkozó várja a látogatókat a győri Rómer Múzeumban

Ingyenes programokkal és különleges kiállításokkal készülnek a hét második felére, a hőségriadó idején ráadásul a Várkazamata – Kőtár is díjmentesen látogatható.

Czunyiné harca a gmail és az önkény ellen - letiltotta a Google a Védvonal levelező fiókját

Nem vicc! A Fidesz maradéka tényleg egy ingyenes e-mail szolgáltatást használt, hogy megvédje a Fidesz maradékát.