Összepancsolnák a különböző vakcinákat

Nagy Donát 2021-02-04 09:43:47
Brit kutatók vizsgálják, hogy lehet-e kombinálni a különböző koronavírus-oltások két adagját.

Vizsgálatot indított az Oxfordi Egyetem annak kiderítésére, hogy ugyanolyan hatásosan védi-e az embereket az, ha a koronavírus oltás első és második dózisát két különféle vakcinából kapják meg - adta hírül a BBC News az MTI szerint.

A szakemberek az oltási program ilyen megközelítésével az oltóanyagok szállításában előforduló fennakadásokat akarják kiküszöbölni.

Nem tartják kizártnak, hogy az új megközelítés akár jobb védelmet nyújthat, mint ugyanazon oltóanyag bedása két dózisban.

A kutatóknak jó okok van feltételezni, hogy az oltóanyagok vegyítése előnyös lehet: egyes ebola elleni oltási programban már alkalmazzák ezt a módszert, hogy javítsanak a védelmen.

A brit kormány koronavírus bizottsága által megrendelt vizsgálatba több mint 800 önkéntest vonnak be Angliában, valamennyien 50 év fölöttiek.

Az egyik csoport az Oxford-AstraZeneca oltást kapja meg, majd második dózisban a Pfizer-BioNTech vakcinát, a másik csoport fordítva - négy vagy 12 hét különbséggel.

Fotó: MTI

A többi oltóanyagot majd akkor vonhatják be a vizsgálati programba, ha megkapják a gyógyszerfelügyeleti hatóság engedélyét.

A kutatók figyelemmel kísérik, hogy milyen mellékhatásai lehetnek a vakcinák vegyítésének, és vérvizsgálatokkal teszteleik, miként reagál az immunrendszer erre a módszerre. Azt is vizsgálni fogják, hogy a vakcinák miként hatnak az új mutációkra,

Bár a tanulmány teljes idejét 13 hónapra tervezik, a tudósok azt remélik, hogy már júniusra tudnak számot adni előzetes eredményekről.

 

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.