Ismét garázdálkodott a „fordított takarítógép” a győri belvárosban

Pintér Bence 2021-02-03 12:48:00
Megint kiömlött valami egy takarítógépből, megint megpróbálták felitatni, megint ráesett az eső, megint csúszik minden – most éppen a Czuczor utcában.

Takács Krisztián belvárosi és révfalui képviselő csoportjában jelent meg egy poszt arról, hogy

ismét galibát okozott a Győr-Szol egyik takarítógépe a belvárosban.

A poszt szerint olaj folyt el az autóból, és feltehetően ezt próbálták felitatni egy kiszórt anyaggal, amire ráesett az eső, és ami ezután veszélyesen csúszós lett. Mutatjuk:

Legutóbb tavaly júniusban történt pont ugyanilyen eset, akkor a Jedlik utcában. Többen el is estek, két esetben kártérítést is fizetett végül a Győr-Szol. Akkor ezt írták nekünk

„A Győr-Szol Zrt. egyik seprős munkagépének meghibásodása miatt a berendezés által kipermetezett mosó oldattal együtt olaj került a június 14-i, vasárnapi takarítás során a Jedlik Ányos utca Dunkapu tér és Széchenyi tér közötti szakaszára. A szolgáltató munkatársai az érintett részen vasárnap perlit kiszórásával próbálták felitatni az olajat. A később megérkező csapadék átáztatta és csúszóssá tette az így kezelt felületet.”

Tehát júniusban egyszer már kiderült, hogy ez a módszer veszélyes, úgy tűnik, ismét így próbálták orvosolni az olajfolyást.

Nyitóképünk a tavaly júniusi esetnél készült.

Szólj hozzá!

Takács Tibor lehet Vas megye új rendőr főkapitánya

Július közepén tartanak állománygyűlést, itt jelenthetik be az új főkapitányt.

Harminc év után újul meg a győri buszpályaudvar környékének egyik legrosszabb útszakasza

Július 6-án kezdődik a Zrínyi utca és a Hunyadi utca felújítása, a munkálatok idején forgalomkorlátozásokra is számítani kell.

Republikon: közel háromszoros a TISZA Párt előnye a Fidesz előtt

A június végi felmérés szerint tovább nőtt a különbség a két legnagyobb politikai erő között, miközben a kisebb pártok támogatottsága érdemben nem változott.

A víz jövőjéről tanácskoztak Győrben - jubileumi konferencia a fenntartható megoldásokért

Ötödik alkalommal rendezték meg, a „Víz, amit akarunk” konferenciát, ahol a klímaváltozás és a biztonságos vízgazdálkodás állt a középpontban.

Kedvezőbb megoldást kínál a GYHG az építési törmelék leadására Győrben

Országosan fizetőssé válik a hulladékudvari leadás, városunkban azonban továbbra is elérhető egy jóval olcsóbb lehetőség.

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.