Az egészségügyi dolgozók 93 százalékát már beoltották a koronavírus ellen

Fehér Buda 2021-02-02 12:20:00
Csütörtöktől pedig megkezdődik a regisztrált idősek oltása is.

Lezárult az első két veszélyeztetett célcsoport kampányszerű oltása, mondta az operatív törzs keddi tájékoztatóján György István, a közigazgatásért felelős államtitkár. Egy hónap után az egészségügyi dolgozók 93 százalékát tudták beoltani. Azok, akik eddig nem kérték a vakcinát, továbbra is tudnak oltásra jelentkezni. A második célcsoport beoltása is megtörtént, így 1087 idősotthonban, szociális intézményben zajlott le az oltás. 64 helyszínen viszont koronavírus-fertőzés volt jelen az oltás időpontjában, ezeket később pótolják majd a szakemberek. A szociális intézményekben több mint 82 ezer dolgozót és ellátottat oltottak be. Az idősek szintén kérhetik később is az oltást, ha az első körben inkább nem kérték. 

Csütörtökön indul a regisztrált legidősebbek oltása a háziorvosoknál vagy kórházakban, őket a háziorvosok fogják keresni. Kevés vakcina áll rendelkezésre, annyi idős embert tudnak oltani, ahány vakcina van. Vasárnap jóval kevesebb 10 800 vakcina érkezett a várt 18 000 helyett, ezért újra kellett tervezni az e heti oltási folyamatot. Emiatt egyelőre nem jut minden háziorvosnak az oltóanyagból. 1080 olyan praxis van, akik egy-egy ampullát kapnak, a vasárnapi adagból összesen 10 ezer embert tudnak beoltani a rendelőkben. A remények szerint a jövőben felgyorsulhat majd az oltás üteme. 

Müller Cecília elmondta, továbbra is kedvezően alakulnak Magyarországon a járványügyi adatok, folyamatosan csökken az új fertőzöttek és vele együtt az aktív fertőzöttek száma. Az országos tisztifőorvos szerint a járvány azért zajlik, látható, hogy nemzetközi viszonylatban is befolyásolják a számokat a megjelenő mutánsok, várható egy harmadik hullám kirobbanása is. Müller arra kérte azokat, akik a veszélyeztetettek csoportjába tartoznak, hogy fokozott figyelemmel tartsák be a járványügyi előírásokat. A tisztifőorvos arra is kitért, hogy az ország szennyvizeiben ismét emelkedett a koronavírus örökítőanyagának a mennyisége, különösképp Debrecenben és Nyíregyházán.

Müller megjegyezte, hogy Oroszországból egymillió Szputnyik vakcina fog érkezni különböző tételekben, míg Kínából, a Synopharm vakcinájából 2,5 millió ember oltására elég vakcina érkezik majd. Az orosz vakcinából 40 ezer ampulla érkezik még a mai napon,

ezek már átlépték a magyar határt, hamarosan odaérnek a Hungaropharm telephelyére.

Müller azt mondja, bármelyik vakcina jó, amely megvéd minket a betegség súlyos lefolyásától, a szövődmények kialakulásától, és az esetleges fatális kimeneteltől. Az országos tisztifőorvos azt is elárulta, hogy a regisztráltak TAJ-száma alapján megvizsgálják a jelentkezők életkorát, valamint kórtörténetét, így készülnek majd el a listák.

 

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.