Ki ne látott volna már kőkeresztet egy-egy falu határában, vagy hősi emlékművet, többnyire annak csonkját, a templom mellett? A falusi jelképeket sem hagyta változatlanul a történelem, minden rendszer megtette a magáét azért, hogy hirdesse (tév)eszméit. Így eshet meg, hogy egy faluban, ahol évtizedekig a szocializmus dicsőségét hirdették, most 1956 hősiessége a mérvadó.
Minden korszaknak megvolt a maga szimbóluma a kistelepüléseken. Mivel az emlékművek többsége helyi adományozásból, javarészt vallási alapon és egyházi segédlettel született, ezért egyszerre fejezett ki erős érzelmi kötődést a témához, egyúttal ideológiai alapállást is. Uralkodó elem volt a turul, mint ősi mondai, hadi jelkép, ami Trianon után hangsúlyos irredenta jelentést kapott. A területi revízió igénye a legtöbb hősi emlékműnél Nagy-Magyarország kőbe vésésben öltött testet.
6
Az emlékművek ugyanakkor ideológia alapállást is tükröztek. Vas megyében egyértelműen konzervatív jelentéssel bírtak, innen jött politikai töltésük is. A Horthy-érában a vasi falvak lakói éppen úgy a konzervatív, jobboldali, vagy éppen szélsőjobb (Szálasi-párt) pártokra szavaztak, mint 1989 után. Illetve volt 8 olyan év Vasban, amikor az urbánus eszmék hatottak (SZDSZ), de ez inkább eltérés volt az évszázados trendtől. Az inga visszaállt, ma már a falvak csaknem mindegyikében „körbe ért" a 2010-től uralkodó, jobboldali eszmerendszer.
Tény, hogy a falvak önérzetét nem egy esetben megtépázta a történelem. A fordulat éve után, Rákosi Mátyás hatalomra kerülésével például nekiláttak az első világháborús emlékművek eltávolításának. A kommunista propaganda más eszközökkel élt, mégpedig jelszavakkal, hangszórós kocsikkal és vastag ecsetekkel. A kultúrházakban, a paraszti porták kerítésén az agitka-jelszavak lettek az új emlékművek: „Párt a vezetőnk, Kommunizmus a jövőnk!", „A falut is a szocializmus viszi előre!", „Tiéd az ország, magadnak építed!".
Aztán jött 1956 és az újabb fordulat. Igaz, nem volt idő arra, hogy a szabadság szimbolikáját, a turult visszahozzák, de a legtöbb helyen kirámolták a tanácsházát, összetörték a szovjet vezetők portréját, elégették a Sztálin-könyveket. A falakról, épületekről eltüntették a jelszavakat.
Újabb kanyar, utána a Kádár-korszak. Kádár ügyelt arra, hogy a falvak lakosságát megnyerje, ami az erőszakos téeszesítés nyomán nem ment könnyen. De értett a nép nyelvén („a krumplileves az legyen krumplileves"), és a megyei sajtó kibővítésével hatásos propagandát épített ki. A templomokhoz nem nyúlt, de nem engedte visszaépíteni a világháborús emlékműveket. Viszont ami megmaradt, ahhoz nem nyúltak.
6
A rendszerváltás után aztán alaposan megváltozott a vasi falvak szimbolika-képe. A kezdeti túlzások után– volt, ahol nem emlékművet, hanem soktonnás, monumentális kompozíciót telepítettek – helyreállították a kőkereszteket, a kis emlékhelyeket, a hősi oszlopokat. Ismét felvésték az első és a második világháborúban elesettek névsorát. Az identitás visszaszerzése utáni kollektív vágyat tükrözte a kitört „címerláz", amikor szinte minden falu önálló címert készíttetett.
De nem mindenhol futotta mutatós kőszimbólumra. Ezért is jelent meg a jóval olcsóbb kopjafa, mint az egyszerűség és a nagyszerűség ötvözete. A kopjafa esszenciaként is működött, mert általa mind a hősi, mint a múltbéli, mind a jelenre utaló tartalmak egyidejűleg megjeleníthetővé váltak. Mondhatjuk úgy is, hogy a kopjafa pótolhatta azt a hiányt és veszteséget, amit a falvak többsége a viharos történelem során elszenvedett. Ebben a műfajban vált igazán ismertté és keresett alkotóvá például Marosits József szobrászművész.
Felkerestünk néhány Körmend közeli települést, hogy jelképeikről tájékozódjunk. Magyarszecsődön igazi meglepetés ért, mivel a 8-as főút melletti kis parkban egy sehova be nem illeszthető, modern alkotásra leltünk. A fa és üveg kombinációjából született mű igazi kuriózum egy faluban, mivel semmiféle politikumot, ideológiát nem hordoz. Önmagában szép művészeti alkotás. Ez a tartalom ma még a legtöbb vasi és magyar faluban, ha nem is ismeretlen, de nem elismert kategória.
6
Meglepetésünk Egyházashollósra érve folytatódott. Lekanyarodva a főútról egy valóságos szoborparkba érünk. Az elején egy kettős kereszt, amely a kiegészítő márványlappal és a kopjafákkal egyszerre emlékeztet a trianoni veszteségre, idézi meg a Hiszekegyet, valamint a Hortobágyra kitelepítetteket. Nem messze tőle egy ötvenhatos emlékmű áll, eredeti alkotás. Két nagy kőtömb formázza a forradalmi napokat, vörösrézbe vésett felirattal. A szimbolikáknak ezzel nincs végük, mert átellenben áll a harmadik, egy első világháborús emlékmű.
A 90-es években született meg a nemesrempehollósi Szent István park, mégpedig jelentős lakossági közreműködéssel. A betonoszlop egyben hősi emlékmű is. Tetten érhető az időpótlás: a megtalált múlt és az identitás kőbe öntött egysége. Ebben a 250 lakosú faluban élt és alkotott Marosits József, kopjafái szintén a település szerves egységei. Sorokpolány felé hajtva egy hálaadó kőkereszt tűnik fel, az időtlenség pátoszával.
6
A falusi szimbólumok kettős életet élnek. Az év nagy részében csendben állnak, de a politikai lesben áll. Főleg választások közeledtével színesedik meg és válik mozgalmassá környezetük. Ilyenkor ők lesznek az ünnepségek főszereplői, a méltóságteljes néma tanúk. Előttük aktuális szónok rendszerint szebb jövőt ígérnek a népnek.
Az ígértek aztán rendszerint úgy végzik, mint az elhervadt ünnepi koszorúk: a kukában.
