Orbán: Én várom a kínai vakcinát, én abban bízom a legjobban! 

Farkas Bazsi 2021-01-29 08:16:00
Húsvét tájékán a nyitás bizonyos kérdései már előkerülnek - mondta a miniszterelnök.

Szokásos péntek reggeli rádió interjúját adta Orbán Viktor miniszterelnök. 

A kormányfő azzal kezdte, ez a mostani fél rab vagy fél szabad élet a polgári élethez szokott magyarokat nagyon megviseli, ám egyelőre még tartani kell a korlátozásokat. 

Mint mondta, nem szabad az érzelmek által befolyásolt döntéseket hozni. El kell fogadni, hogy mik azok a döntések, amik a járvány terjedését korlátozzák. Hangsúlyozta, hogy dolgoznak a vakcina beszerzésén. “Ledöfjük a vírust majd ha lesz vakcina”- összegzett.

Szóba került, hogy egy szombathelyi baloldali momentumos politikus szervezi az éttermek kinyitására irányuló akciót. Orbán erre azt mondta, hogy bár tudja, hogy nehéz helyzetben van a szektor, de amennyiben az éttermek kinyitnak, úgy szabálysértést követnek el. Ő annyit kért a rendőröktől, hogy ilyen esetben senkit se tartóztassanak le. Azt is elmondta, hogy szabályszegés esetén minimum 150 ezer, maximum 1 millió forintra büntetik meg a vállalkozást. Az üzemeltető a fél évestől az egy évig terjedő bezárást kockáztatja meg. És akár el is tilthatják a vállalkozót a foglalkozásától.

A témát azzal zárta, hogy bízzanak benne a vendéglátósok, meg fogják kapni a nekik járó összeget.

Orbán beszélt a legfrissebb adatokról is. Ezek szerint ma reggelre 86-an haltak meg a koronavírus miatt. Van 1459 új beteg, összesen 3649-en vannak kórházban, közülük 258 beteg van lélegeztetőgépen.

A héten végeznek a szociális otthonokban élők beoltásával. Jövő héttől jön a regisztráltak oltása. 

Orbán azt mondta: én várom a kínai vakcinát, én abban bízom.

A kormányfő megint bírálta az Európai Uniót, mint elmondta a nem uniós Szerbia sokkal jobban áll az oltással, mint a nyugati közösség országai.

Március elejére 880 ezer embert tudnak beoltani a szakemberek. Ezt úgy tudják megtenni, hogy az emberek 21 naponként meg is kapják a második oltást. Ha jön a kínai és az orosz vakcina akkor ez a szám megduplázódhat, megtriplázódik. Húsvét tájékán a nyitás bizonyos kérdései már előkerülnek - tette hozzá Orbán. 

A miniszterelnök beszélt a gazdaság újraindítási akciótervről. Hangsúlyozta, hogy 6000 milliárd forintot pumpálnak bele a gazdaságba. Kitért arra, hogy jelenleg 300 olyan település van Magyarországon, ahol kisbolt már egyáltalán nincs. Ezért most azon dolgoznak, hogy minden faluban legyen kisbolt. 

Beszélt az egyetem fejlesztési programról is. 1500 milliárdot fektetnek be a következő 1-2 évben a magyar egyetemekbe. 

Orbán Viktor Varga Judit, igazságügyminiszter CSOK-botrányával kapcsolatban semmit sem mondott, igaz a riporter rá sem kérdezett. 

Szólj hozzá!

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében.