Begyógyszerezve tört-zúzott, majd saját nagyanyját is megverte

Bazsó Bálint 2021-01-29 07:11:54
A Szombathelyi Járási Ügyészség – más bűncselekmény mellett - a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2019 júliusában egy Vas megyei kisvárosban azért bántalmazta a nagyanyját, annak járássegítő botjával, mert nem takarította fel a vádlott által összetört tárgyakat.

A vádirat szerint a vádlott a barátnőjével átmenetileg költözött a vádlott nagyjához. Miután elhagyta a barátnője a vádlottat, az idős sértett gyógyszerei közül többet, köztük
szorongásoldó, nyugtató és altató hatásúakat is bevett, majd rájuk többféle alkoholt ivott. Az éjszaka folyamán a vádlott törni-zúzni kezdett a lakásban, több berendezési tárgyat összetört, a vezetékes telefont is kitépte a falból. Amikor az idős sértett az ablakon keresztül próbált segítséget kérni, megfenyegette, hogy "kinyírja".

A vádlott másnap kiabálni kezdett a nagyanyjával, kérdőre vonta, hogy miért nem takarította fel a vádlott által összetört tárgyakat. A sértett megpróbálta megnyugtatni az unokáját, aki kivette a kezéből a járássegítő botját és kétszer fejbe ütötte vele a sértettet. Miután a járássegítő bot eltörött, a vádlott megragadta a sértett ruháját, leköpte és ismét megöléssel
fenyegette őt.

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Szólj hozzá!

A Haladás-szurkolóknak megszűnt létezni Király Gábor

Közös nyilatkozatot adtak ki a szurkolói csoportok. A Szombathelyi Haladás jelenlegi ügyvezetője által elnököl szurkolói egyesület is megosztotta az állásfoglalást.

Angol házi döntőt rendeznek az Európa Ligában

A hazai bajnokságban vergődő csapatok vívnak a második számú európai trófeáért.

Titkos kalandozás a hálószobában

Szigorúan felnőtteknek szóló tartalom!

Pintér Sándor nem segít Pintér Bencének

Segítséget nem, de vállveregetést kapott a győri rendőrség a Belügyminisztériumtól. 

Áprilisban a tavalyihoz képest 4,2%-val nőttek az árak

Márciushoz képest viszont már csak 0,2% volt az infláció.

Iskolabusz létesítésének kérdésével szondázzák a sárvári szülőket

A városvezetés szerint ez lehet a megoldás a dugók megszüntetésére.

Fideszes lobbierő: kikosarazta a Magyar Közút Antal Imrét

A győri önkormányzati képviselő a Széchenyi híd zajvédő falának meghosszabbítását szerette volna elérni.

Bármelyik fideszes listás képviselőjelölt beleülhet Hende Csaba megüresedett parlamenti székébe

Időközi választás helyett a Fidesz-KDNP vezetése dönti majd el, hogy ki vehetni fel a mandátumot. Illés Károly az egyedüli listán szereplő szombathelyi jelölt.

Az akkor volt, most meg most van! 

Ismerje meg Hende Csaba hat pontját.

Lakossági fórumot tartanak a győri zárkertieknek

Nyilvános plénum előtt mondhatják el napi problémáikat az érintettek. 

Hol tart ma a webhosting?

Az online jelenlét manapság szinte elkerülhetetlen, legyen szó kisvállalkozásról, e-kereskedelmi platformról vagy nagyvállalatról.

Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől

És elválnak Dobrev Klárával.

Május 20 után parlamenti képviselő nélkül maradhat Szombathely

Frissítve: Hivatalosan is Hendét és Poltot javasolta a Fidesz alkotmánybírának.

A 125 éves Győri Városháza előtt futnak be a 100 éves Tour de Hongrie versenyzői

Az idei körverseny első befutóját adja a folyók városa.