Csak a 18 és 64 év közöttiek beoltására vezethetik be az AstraZeneca-vakcinát Németországban

Vágvölgyi Bálint 2021-01-28 19:02:37
Más korcsoportoknál nincs elég adat a hatékonyságának megítélésére.

Életkori korlátozásokkal vezethetik be Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár együttműködésével kifejlesztett vakcinát egy független szakértőket összefogó kormányzati tanácsadó testület, az úgynevezett állandó oltási bizottság (STIKO) formálódó ajánlása szerint, amelyről csütörtökön számoltak be német hírportálok.

A kiszivárogtatott ajánlástervezet szerint a készítményt csak a 18 és 64 év közöttiek beoltására szabad használni, mert más korcsoportoknál nincs elég adat a hatékonyságának megítélésére. A klinikai vizsgálatok során beoltottak közül mindössze 341-en voltak legalább 65 évesek, és noha csupán egyetlen egy megbetegedést regisztráltak körükben, az alacsony létszám miatt nem lehet úgynevezett statisztikailag szignifikáns, a legalább 65 évesekre általában véve érvényes következtetésekre jutni a szérum hatékonyságáról - ismertette az ajánlástervezetet a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap a hírportálján.

Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter egy csütörtöki berlini tájékoztatón a sajtójelentésekről elmondta: tavaly ősz óta lehet tudni, hogy más oltásfejlesztési programokkal összevetve kevés adat van az Oxford/AstraZeneca-vakcina egyes tulajdonságairól. A kormánynak azonban nem a STIKO előzetes, hanem végleges ajánlása alapján kell majd beillesztenie az új terméket az oltási kampányba, és előbb be kell várni az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) péntekre várható döntését a vakcina engedélyezéséről.

A miniszter rámutatott: hatalmas tudományos teljesítmény, hogy alig 12 hónappal egy vírus megjelenése után van már oltás ellene, az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen pedig az EMA várhatóan kedvező döntésével már három különböző oltás is rendelkezésre áll majd az EU-ban.

Ez azonban nem változtat azon, hogy az EU és az egész világ a járvány eddigi legnehezebb szakaszában tart. Ezt mutatja a többi között, hogy az "oltásbajnok" Izraelben a külföldön felbukkant új vírusváltozatok terjedésének akadályozására lezárták az ország fő nemzetközi repülőterét - mondta a miniszter.

Hozzátette, hogy az új vakcina engedélyezése egyelőre nem javít jelentősen az oltóanyag-ellátáson. Németországban még legalább tíz hétig, április közepéig hiány lesz a SARS-CoV-2 elleni oltásból - mondta Jens Spahn. A német sajtóban a hét elején is megjelentek hírek arról, hogy a Oxford/AstraZeneca-vakcinát csak 65 éven aluliaknál lehet majd használni. Egészségügyi szakpolitikusok a Bild című tömeglapnak azzal magyarázták a korlátozást, hogy a szérumot főleg fiatalokon tesztelték. A Handelsblatt című üzleti lap beszámolója szerint az a gond, hogy az engedélyeztetési eljáráshoz benyújtott dokumentáció alapján rendkívül alacsony, mindössze 8 százalékos a vakcina hatékonysága a 65 éven felülieknél.

A lapértesülések megjelenése után az AstraZeneca közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy az idősek körében alacsony hatékonyságról szóló információk tévesek és alaptalanok. Pascal Soriot, az AstraZeneca elnök-vezérigazgatója szerint azért van a gyógyszergyárnak kevesebb adata a többi gyógyszergyárhoz képest, mert később kezdték el az idősek oltását.

"Igen helytálló adataink vannak azzal kapcsolatban, hogy igen erős antitestképződés indult meg az időseknél, hasonló ahhoz, amilyent a fiataloknál tapasztaltunk" - mondta Soriot a Die Welt című német lapnak nyilatkozva.

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.