A demokrata ellenzéki szövetség három országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi

Farkas Bazsi 2021-01-25 09:56:05
A gazdasági válság kezelésére, a járvány elleni védekezésre és a vakcinabeszerzésekre vonatkozó kormányzati döntések vizsgálata lenne a célkeresztben.

Közös közleményt jutatott el szerkesztőségünkhöz a DK, aJobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP, és a Párbeszéd. Ezt most változtatás nélkül közüljök:

A koronavírus-járvány az egész világot, így hazánkat is kihívások elé állította. A magyar kormány azonban rendkívül későn és rosszul reagált mind a járvány, mind a nyomában kialakult gazdasági válság által előidézett kihívásokra. Ezért a demokrata ellenzéki szövetség parlamenti frakciói kezdeményezik, hogy az országgyűlés a gazdasági válság és a járvány kezelését, valamint a vakcinabeszerzéseket ellenőrző vizsgálóbizottságokat hozzon létre.

A Fidesz a vírus tavaly tavaszi megjelenése óta rengeteg olyan hibás – az egészségügyet és a gazdaságot érintő – döntést hozott, amelyeknek a mai napig súlyos következményei vannak.

Magyarországon, a kormány többszörösen cserbenhagyta a magyar vállalkozásokat és a magyar munkavállalókat. Tömegek nem jutnak hozzá a megfelelő támogatásokhoz és egészségügyi ellátásokhoz, miközben a Fidesz sokkal több pénzt juttat állami propagandára, konzultációs levelekre, plakátkampányra, baráti cégek támogatására, mint a magyar munkavállalók és családjaik megmentésére.

Az Orbán-kormány továbbá bizonytalanságban is tartja a lakosságot azzal, hogy a részletes oltási terv helyett csak egy elnagyolt prioritási listának nevezhető kivonatot hozott nyilvánosságra, melynek alapján az emberek továbbra sem tudhatják, hogy a koronavírus elleni oltást mikor és milyen módon kaphatják meg.

Ráadásul a kínai vakcina beszerzéséről úgy döntött a kormány, hogy annak fejlesztője nem is kezdeményezte az oltóanyag engedélyeztetését az Európai Gyógyszerügynökségnél. Így a kínai vakcinával kapcsolatban a lakosság részéről olyan nagyfokú bizalmatlanság alakult ki, ami indokolttá teszi, hogy a vakcinabeszerzéseket szakértők bevonásával egy önálló parlamenti bizottság is vizsgálja.

A vírus hazai megjelenése óta eltelt csaknem egy évet tragédiák sora kíséri, közel 12 ezer honfitársunkat, családtagokat, barátokat vesztettünk el és tömegeknek került veszélybe a megélhetése a járvány miatt.

Mi, az ellenzéki demokrata szövetség tagjai úgy gondoljuk, hogy semmi sem fontosabb az emberek életének és megélhetésének védelménél. Éppen ezért mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az ország felkészültebb legyen mind a koronavírus-járvány és a gazdasági válság, mind a jövőbeli hasonló járványok kezelésére.

Ezért kezdeményezzük, hogy az országgyűlés három parlamenti bizottságot állítson fel: a gazdasági válság kezelésére, a járvány elleni védekezésre és a vakcinabeszerzésekre vonatkozó kormányzati döntések vizsgálatára.

Úgy gondoljuk, hogy a vizsgálóbizottságok munkája hozzájárulhat a jövőbeli kihívások sikeresebb kezeléséhez, amellyel több ember életét és megélhetését lehet megmenteni. Ez pedig pártállástól függetlenül valamennyiünk közös célja kell, hogy legyen, ezért elvárjuk a kormánypárti képviselők támogatását a három parlamenti vizsgálóbizottság felállításához.

 

DK

Jobbik

LMP

Momentum

MSZP

Párbeszéd

 

Szólj hozzá!

4 százalékkal kellett túlárazni a kivitelezőknek a Győr-Szollal kötött szerződéseket, amit aztán vissza kellett adni a cégnek 

Tegnapi cikkünkre reagálva, most névvel vállalta állításait egy volt társasházkezelő hozzátartozója, aki túlárazott munkákról és furcsa lomtalanításokról mesélt lapunknak.

A Győr-Szol Zrt. igazgatósága a Győr Plusz médiumok megszüntetése mellett döntött

A médiacég közleményben tudatta, hogy a megszűnés tényét.

A szombathelyi Dobó SE elnöke arra kérte a TISZÁ-ra szavazókat, hogy töröljék őt az ismerősei közül

Miközben a klub szövetségi alelnöke a TISZA-kormány alatt próbálja megújítani a magyar atlétika belső viszonyait. Furcsa együttállás ez.

Visszahívták a gyanús sárvári foglalkoztatásban érintett Lágler Pétert a Sportfólió Kft. felügyelőbizottságából

Gagyi Levente kikerült a Fürdő FEB-jéből, Klimits István lett a Humán Erőforrás Bizottság elnöke. Sárváron újraosztották a bizottsági és felügyelőbizottsági helyeket.

Terméskővel betört egy boltablakot, majd autót rongált Nyúlon egy férfi

A vádlott ugyanazon az estén több helyszínen is garázdálkodott, végül egy családi ház udvarára is bement jogtalanul, ahol megivott egy üveg italt. 

Konkrét lépéseket fogalmazott meg a kormány a Nyugat-Magyarországi azbeszt-üggyel kapcsolatban

Azonnali kockázatcsökkentő intézkedések, behozatal felfüggesztése, és a felelősök számonkérése.

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.