Müller Cecília: Nincs dublőröm, én kaptam az oltást

Székely Zoárd 2021-01-22 13:11:00
Borzasztó messze vagyunk a nyájimmunitástól.

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján kiderült, hogy már 20 ezernél többször intézkedtek a rendőrök szeptember óta maszkviselési szabályok megszegése miatt. A kijárási szabályokat már 28 ezernél többször szegték meg.

Müller Cecília ismét hangsúlyozta, hogy az egészségügyi dolgozók között is vannak még olyanok, akiket nem oltottak be. Arányokról azonban nem volt szó.

Eddig összesen 138 983 embert oltottak be Magyarországon, a második kört ötezernél valamivel többen kapták meg.

„Az óvintézkedéseket a már beoltottaknak is be kell tartaniuk"

– mondta az országos tisztifőorvos, azzal magyarázva ezt, hogy kevés embert oltottak be eddig.

„Ma még borzasztó messze vagyunk a nyájimmunitástól”  

– tette hozzá.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A szennyvízben mért víruskoncentrációban nincs változás, stagnálnak az adatok, azaz nem jön még a harmadik hullám Müller Cecília szerint. Ezt örömtelinek nevezte, mert más országokban már megfigyelhető ilyen folyamat.

„Nagyon örülök, hogy megkaphattam a vakcinát, nincs dublőröm, én voltam az, és megvan már az időpontom, amikor a második adagot megkapom"

– mondta Müller arra a kérdésre, hogy ő kapta-e meg a vakcinát vagy egy dublőre, az interneten ugyanis ez az álhír terjed.

A tisztifőorvos szerint „nagyon jó hír”, hogy veszünk orosz vakcinát, amit biztonságosnak és hatásosnak írt le. Angela Merkel nyilatkozatát is idézte, aki szintén támogatja a Szputnyik-V európai engedélyeztetését.

 

Címlapfotó: MTI

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.