Napelemparkot létesít szombathelyi telephelyén a Metál Hungária Zrt.

Székely Zoárd 2021-01-21 18:37:00
A tervek szerint 472 panelből fog állni.

Több mint 66 millió forintos beruházással 472 panelből álló napelemparkot építtet Szombathelyen a Jávor utcai telephelyén a Metál Hungária Zrt. - közölte csütörtökön az MTI-vel a könnyűszerkezetes csarnokok kivitelezésével, tetőhéjalással, homlokzatburkolással, valamint komplett homlokzatburkolási rendszerek építésével foglalkozó cég.

A beruházás európai uniós forrásból valósul meg, és 175 ezer kWh áram termelésére lesz alkalmas, amely 75 százalékban fedezi az üzem energiaigényét, a korábbinak a negyedére csökkentve az éves energiaköltséget - írták a közleményben.

A fejlesztéssel a vállalat célja, hogy fenntartható megoldást találjon működése hatékonyságának fokozására és költségeinek csökkentésére, valamint az is, hogy a telephely működéséhez szükséges elektromos áramot minél nagyobb arányban megújuló, tiszta energiaforrásból fedezhessék - fűzték hozzá.

A napelemes rendszer kiépítéséhez szükséges engedélyek beszerzése és a kivitelezési szerződés megkötése már megtörtént, hamarosan megkezdődnek a kivitelezési munkálatok, így március végére működésbe léphetnek a berendezések.

Fotó: Pixabay

Kreinbacher József, a Metál Hungária Holding Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: cégüknél a jogszabályi előírásokon túlmutatóan építik be a működésbe a környezetvédelmi szempontokat, az energiahatékonyság fokozása és a megújuló energiaforrások hasznosítása mellett pedig a cég stratégiájának fontos része a minél nagyobb arányú újrahasznosítás, az építési hulladék és a csomagolóanyagok szelektív gyűjtése és elszállítása is.

Az 1995-ben alapított, szombathelyi központú Metál Hungária Holding Zrt. elsősorban könnyűszerkezetes csarnokok kivitelezésével, tetőhéjalással, homlokzatburkolással, valamint komplett homlokzatburkolási rendszerek szállításával és építésével foglalkozik az ipari, logisztikai, kereskedelmi és sport beruházások terén.

A magyar tulajdonos által irányított vállalat sikerrel terjeszkedett a hazai és a külföldi piacokon is, megrendelői között olyan jelentős beruházók találhatók, mint például a dél-koreai SK Innovation, a Samsung, vagy az Audi, a Bosch és a Mercedes.

A 2019-ben mintegy 35,1 milliárd forintos forgalmat lebonyolító vállalat közvetlenül több mint 200 embernek ad munkát, az alvállalkozók számára biztosított foglalkoztatással együtt pedig több mint 800 munkavállalónak teremt munkalehetőséget - tartalmazza a közlemény.

A nyilvános beszámoló adatai szerint a Metál Hungária Holding Zrt. nettó árbevétele 2017-ben 22 milliárd 233 millió forint, 2018-ban 23 milliárd 453 millió forint, 2019-ben pedig nettó 35 milliárd 161 millió forint volt. Adózott eredménye 2017-ben 959 millió forint, 2018-ban 1 milliárd 310 millió forint, 2019-ben pedig 2 milliárd 686 millió forint volt.

 

Címlapfotónk illusztráció

Szólj hozzá!

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.