Gulyás Gergely szerint amíg nincs drasztikus javulás, nem lehet számolni a szigorítások feloldásával

ugytudjuk.hu 2021-01-21 11:26:00
A Kormányinfón számolt be erről.

Magyarország kénytelen saját vakcinabeszerzési forrásokat keresni, miután az Európai Bizottság lassúsága miatt még mindig nem kezdődhetett meg a tömeges koronavírus elleni oltás az Európai Unióban - mondta a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely közölte, a kabinet mindenkivel tárgyal, ahol esélyt lát a beszerzésre, így Kínával és Oroszországgal is. Hangsúlyozta: csak olyan oltóanyagot kívánnak beszerezni, amellyel már több millió embert beoltottak, és amelyet a magyar hatóságok biztonságosnak és hatékonynak ítélnek.

A miniszter bírálta az Európai Gyógyszerügynökséget is a lassúsága miatt. Elmondta: a magyar hatóságok már engedélyezték az AstraZeneca által fejlesztett oltóanyagot, így ha ezt az európai hatóság is megtenné, elkezdődhetne az oltás azzal. Hozzátette: múlt héten az orosz vakcina is ideiglenes engedélyt kapott Magyarországon. 

A Kormány jövő héten tárgyalja a járványügyi szabályokat, de Gulyás Gergely kijelentette, hogy amíg a megbetegedések száma jelentősen nem csökken, nincs lehetőség a korlátozó intézkedések érdemi lazítására.

A Kormányinfót itt lehet élőben követni:

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Gulyás azt is bejelentette, hogy mivel hatékony egészségügyi alapellátás nélkül nincs jó színvonalú egészségügyi ellátás, és a háziorvosi praxisok működése, eredményessége nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egészségügyi rendszer jól működjön, a kormány úgy döntött, hogy a béremelésből a háziorvosok is részesülnek.

A tárcavezető kiemelte: a háziorvosok komoly szerepet vállaltak a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, ezért megérdemlik, hogy elismerjék a munkájukat, fontos, hogy a magyar egészségügy alapköve erős talapzaton állhasson.

Kifejtette: aki szoros praxisközösséget vállal, az teljes egészében megkapja a béremelést, ha lazább formát választ, akkor is megkapja az orvosi bértábla szerinti különbözet 80 százalékát, ha pedig egyáltalán nem vesz részt praxisközösségben, akkor a különbözet 30 százalékával emelik a fizetését. Ugyanez vonatozik az állami ellátásban résztvevő fogorvosokra is - tette hozzá Gulyás Gergely.

Szólj hozzá!

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.