A PDSZ tiltakozik az egyetemek magánosítása ellen

Bazsó Bálint 2021-01-18 06:44:00
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Országos Választmánya nyilatkozatban tiltakozik az egyetemek modellváltása ellen.

A közleményben hangsúlyozták: az egyetemek alapítványba  átszervezése az ott dolgozóknak jelentős munkajogi hátránnyal, a törvény szerint járó juttatásaik megvonásával jár. A szakszervezet emellett úgy véli, hogy a kormány mindannyiukat megrövidíti azzal, hogy állami támogatások vesztik el közpénz jellegüket.    

Az egyetemek magánosításával közpénzek vándorolhatnak magánzsebekbe, megszűnhet az egyetemek már eddig is jelentősen csorbult önállósága, és a közalkalmazotti jogviszony elvesztésével az egyetemen foglalkoztatottak a munkavállaló-ellenes Munka törvénykönyve hatálya alá kerülnek - fogalmaztak a tiltakozásban.    

Mint írták, a modellváltás miatt a pedagógusok elvesztik jogukat a jubileumi jutalomra, és a felmentési korlátozások többé nem lesznek érvényesek rájuk, azaz a munkáltató számára nemkívánatos munkatársaktól könnyen és olcsón meg lehet válni, mivel mind a felmondási idő, mind a végkielégítés kevesebb lesz, mint a közalkalmazotti jogviszonyban. Továbbá kevesebb lesz a szabadság, és megszűnik az állásfelajánlási kötelezettség, vagyis nem kell pályázni, a munkáltató a csókosokat kénye-kedve szerint alkalmazhatja, adhat nekik vezető megbízást - tették hozzá.   

A szakszervezet szerint a legnagyobb vesztesek a 40 év jogosultsági idővel rendelkező nők lesznek. Az átalakítást követően ugyanis már nem kérelmezhetik a felmentéssel történő jogviszony-megszüntetést. Ezzel nem kevesebb, mint kilenc havi illetménynek megfelelő pénztől fosztják meg őket - mutat rá az érdekképviselet.    

A tiltakozásban a PDSZ úgy fogalmazott: a szakképzésben dolgozók kálváriája, majd az Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) szétverése annak az előképe volt, ami a magyar egyetemekre vár most. Álláspontjuk szerint a Corvinus-modellnek csúfolt kiszervezés nem hozta meg a nyugati alapítványi egyetemek szabadságát és függetlenségét. 

A szakszervezet a tiltakozásban a dolgozók jogainak védelmét, az egyetemi autonómia helyreállítását, a közpénz és a közvagyon védelmét követelte.

Szólj hozzá!

Ismét közel ötezer elsőévest vett fel a győri Széchenyi István Egyetem - több szakon jelentősen emelkedtek a ponthatárok

A tavalyi rekordév után idén is csaknem 4700 hallgató nyert felvételt a győri intézménybe. 

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTÉ-n

A tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.