Orbán Viktor: SZJA mentességet kapnak a 25 év alattiak

Farkas Bazsi 2021-01-15 08:20:00
A miniszterelnök a Kossuth Rádióban már a vírus harmadik hullámáról beszélt. A kínai vakcina nélkül csupán az ősszel kaphatjuk vissza a régi életünket.

Ma reggel a szokásos reggeli interjúját adta a Kossuth Rádióban Orbán Viktor miniszterelnök. 

A politikus az oltással és a vakcina hiánnyal kezdte az ismertetőjét. Elmondta, hogy eddig 105 ezer 728 magyart oltottak be. A probléma most az, hogy bár lenne nagyobb oltó kapacitás, nincs elég vakcina. Nagy Britanniában a lakosság 4%-nál tartanak, az EU-ban a beoltottak száma alig éri el az 1%-ot. Szerinte rosszul döntöttek a Unió miniszterelnökei akkor, amikor arra jutottak, hogy csakis közösen szerezhetnek be vakcinát.

Magyarország ennek ellenére nekilátott tárgyalni az Oroszokkal és a Kínaiakkal, itt ugyanis bőven lenne oltóanyag. A miniszterelnök azt mondta, nincs mitől tartani, hiszen ezekben az országokban 10 milliósával oltották már be eddig is az állampolgárokat. 

Az Operatív Törzs szerint sincsen kockázata egyik szernek sem. Ahhoz azonban, hogy Magyarországon is használni lehessen, szükséges az egészségügyi hatóság jóváhagyása. 

Orbán a friss adatokat ismertve elmondta, hogy meghalt 111 beteg ma reggelre, 1513-an fertőződtek meg. A miniszterelnök már arról beszélt, hogy Nyugat-Európában már a 3. hullám rúgta be az ajtót. 

Magyarországon hamarosan végeznek az egészségügyi dolgozók beoltásával. Most jönnek a 60 év feletti krónikus betegek, illetve jönnének, ha lenne elég vakcina. 1 millió 756 ezer a 60 év feletti krónikus betegek száma. 
1 nap alatt 500 ezer embert tudnak beoltani a szakemberek, gyorsan védettséget kapna a lakosság ezen része - mondta Orbán. 

Arra a kérdésre, hogy mikor lehet vége a korlátozásoknak a kormányfő azt felelte, hogy ha marad a brüsszeli beszerzés akkor nyár végére, de leginkább őszre kaphatjuk vissza a régi életünket. Ha a kínai vakcina megérkezne az országba, akkor már a nyár előtt enyhítések jöhetnek. 

Orbán beszélte a gazdasági akciótervről is. 180 milliárd forint marad a vállalkozóknál a helyi iparűzési adó felezése miatt - mondta.  Az önkormányzati kritikákra reagálva Orbán azt mondta, hogy az önkormányzatoknak nem a saját intézményi érdekeiket kell szem előtt tartani, azt átstrukturálással meg kell oldani. 

Arra is kitért, hogy 3000 milliárd forintot vett el ideiglenesen a bankoktól a hitelmoratórium bevezetésével. Majd bejelentette:

Legkésőbb 2022 január 1-től bevezetik, hogy a 25 év alatti fiataloknak nem kell személyi jövedelemadót fizetni. Ezzel 130-150 milliárd forintot hagynak majd a fiatalok zsebében. 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.