A József Attila Színház szombathelyi színésznője, Korponay Zsófi a vírusidőszak alatt sem tétlen

Nagy Donát 2021-01-15 18:30:00
Többek között éppen egy mesekönyvhöz készít illusztrációkat.

Sokszínű, energikus, és egy pillanatra nem nyugszik - kezdi interjúját a Femina Korponay Zsófival. A szombathelyi származású színésznő a lap szerint rendkívül elfoglalt, hiszen éneket korrepetál, grafikával foglalkozik, iskolába jár, de marketingterületen is dolgozik.

Fotó: Korponay Zsófi Facebook oldala

Azaz a József Attila Színház fiatal színésznője mindent csinál, ami érdekli.

A rajz mindig része volt az életemnek, csak mindig mellékvágányon. Valahogy sosem gondoltam rá, hogy nekem ezzel komolyabban foglalkoznom kéne, hiszen ez egy hobbi volt csak, amivel magamat és néha másokat szórakoztattam. Ráadásul baromi jó rajzosok vettek körül gyerekkoromtól kezdve, és a kis groteszk világommal meg a kancsal figuráimmal nem gondoltam magam versenyképesnek. 

- mondta a színésznő az interjún, ahol az is szóba került, hogy a Hang-villa titkának is ő álmodta meg a díszleteit.

Korponay Zsófi esténként sem unatkozik, ugyanis mesekönyvet illusztrál, amire Helyes Gina kérte fel, miután látta a díszletterveit.

Szóval, Ginának a karantén alatt beugrott, hogy szívesen írna gyerekeknek olyan meséket, amik az őket körülvevő világról szólnak, amik nemcsak cukik, de értékes információkkal is szolgálnak a piciknek, és bónuszként beszélgetésre sarkallja a szülőket. Ehhez keresett valakit, aki tud segíteni neki ötletelésben, illusztrálásban, akár marketingben, zenében. Ez lettem én.

- mesélte Korponay Zsófi, aki azért is szeret Ginával dolgozni, mert "nagyon egy rugóra jár az agyuk". A mesekönyvben egyébként vannak olyan oldalak is, amelyeket nincsenek előre kiszínezve, és ez a feladat a kis olvasókra hárul.

A terveink szerint munkafüzet, színező, zenei anyag és applikáció is fog a mesékhez tartozni. A nagy ötlet az volt, hogy olyan feladatokat, színezőket mutassunk a gyerekeknek, hogy lehetőleg ne konvenciókban kezdjenek el gondolkodni, hanem kreatívan, és ne érezzék azt, hogy jól kell válaszolni, vagy jól kell megoldani egy feladatot.

- fejezte be az interjút a színésznő.

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.