A jászkeszeg lett az év hala

Bazsó Bálint 2021-01-09 17:31:00
A "Leuciscus idus" kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson.

Harka Ákos elmondta: a szervezet honlapján rendezett közönségszavazásra december 31-én délig 7683 szavazat érkezett, ennek alapján alakult ki a végeredmény. A közepes és nagyobb folyóink alföldi szakaszait kedvelő jászkeszeg 49 százalékos eredményével jelentős különbségű győzelmet aratott - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a három jelölt közül az ősi vonásokat viselő és napjainkra erősen megfogyatkozott angolna (Anguilla anguilla) a voksok 20 százalékával lett a harmadik, míg a képzeletbeli ezüstérmet 31 százalékos támogatottságával a védett és viszonylag ritka, hazánkban főként hegy- és dombvidéki patakokban élő, mindössze 8-10 centiméteres fürge cselle (Phoxinus phoxinus) érdemelte ki.

Fotók: MTI/Komka Péter

 

Az idei év halát jellemezve a Magyar Haltani Társaság elnöke kifejtette: a világos pikkelyei miatt Herman Ottó által még ónos jásznak nevezett halfaj ezüstös színű pontyfélénk. Alsó úszói többnyire rőtes-pirosas színűek, ezért gyakran összetévesztik a bodorkával vagy a vörösszárnyú keszeggel. A jászkeszeg pikkelyei azonban apróbbak ezért az oldalvonalán mindig 55-nél több számolható, míg a másik két fajnál 50-nél kevesebb.

Táplálékát zömmel az üledékben rejtőző gerinctelen állatok, férgek puhatestűek alkotják. Áramláskedvelő, de gyakran frissülő állóvizekben, így például a Tisza-tóban is megtalálható, a Balatonban ugyanakkor ritkaságnak számít. Ívási ideje a tavasz későbbi időszakára tehető, ezért április 15-től május 31-ig fogási tilalom védi.

A jászkeszeg közepes termetű hal, amelynek kifogható legkisebb mérete 20 centiméter, de a 30 centiméter fölöttiek sem ritkák. Húsa szálkás, de ízletes, Magyarországon eddig - 1995-ben - horoggal zsákmányul ejtett legnagyobb példánya 3,86 kiló volt - emlékeztetett Harka Ákos.

A cikk az Ökopolisz Alapítvány támogatásával készült.

Szólj hozzá!

Takács Tibor lehet Vas megye új rendőr főkapitánya

Július közepén tartanak állománygyűlést, itt jelenthetik be az új főkapitányt.

Harminc év után újul meg a győri buszpályaudvar környékének egyik legrosszabb útszakasza

Július 6-án kezdődik a Zrínyi utca és a Hunyadi utca felújítása, a munkálatok idején forgalomkorlátozásokra is számítani kell.

Republikon: közel háromszoros a TISZA Párt előnye a Fidesz előtt

A június végi felmérés szerint tovább nőtt a különbség a két legnagyobb politikai erő között, miközben a kisebb pártok támogatottsága érdemben nem változott.

A víz jövőjéről tanácskoztak Győrben - jubileumi konferencia a fenntartható megoldásokért

Ötödik alkalommal rendezték meg, a „Víz, amit akarunk” konferenciát, ahol a klímaváltozás és a biztonságos vízgazdálkodás állt a középpontban.

Kedvezőbb megoldást kínál a GYHG az építési törmelék leadására Győrben

Országosan fizetőssé válik a hulladékudvari leadás, városunkban azonban továbbra is elérhető egy jóval olcsóbb lehetőség.

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.