Letartóztatták a nőt, akit gyermeke begyógyszerezésével gyanúsítanak

Bazsó Bálint 2021-01-08 14:07:00
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 8-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak. A letartóztatás végrehajtásának helyéül a bíróság az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2021. január 5-én reggel meg nem határozható számú antidepresszáns tablettát adott be hároméves kisfiának, azért, hogy ezzel a gyerek halálát okozza. A kisfiú a gyógyszertől öntudatlan, életveszélyes állapotba került. A gyanúsított ezután találkozott édesanyjával, aki látva a gyermek állapotát kérdőre vonta a nőt. Miután a terhelt elmesélte az édesanyjának, hogy mit tett, azonnal kórházba vitték a gyermeket, ahol az életveszélyes állapotot sikerült elhárítani - olvasható a Fővárosi Törvényszék közleményében.

Mint írják: a gyanúsított cselekménye bizonyítottság esetén tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette kísérletének megállapítására lehet alkalmas – a pontos jogi minősítés meghatározásához azonban a bizonyítási eljárás során vizsgálni kell az önkéntes eredményelhárítás megállapításának lehetőségét is.
Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatásának – az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben történő – elrendelését.

A rendelkezésre álló orvosi iratok alapján a terhelt kóros elmeállapotú, több pszichés betegséggel küzd. Munkaviszonnyal nem rendelkezik, tervei közt külföldi munkavállalás is szerepelt. Figyelemmel az élet és testi épség elleni bűncselekmény jellegére, a kiszabható büntetés mértékére, a gyanúsított mentális állapotára és a kötődést biztosító munkaviszony hiányára, megalapozottan feltehető, hogy kényszerintézkedés alkalmazása nélkül az eljárási cselekményeken való időszerű jelenléte nem volna biztosítható.
A gyanúsított pszichés állapotára, a cselekmény utáni közönyös viselkedésére és a bűncselekmény jellegére tekintettel büntetlen előélete ellenére alappal lehet tartani attól, hogy kényszerintézkedés hiányában a megkísérelt bűncselekményt véghez vinné vagy újabb szabadságvesztéssel büntetendő, erőszakos bűncselekményt követne el.
A fentieket figyelembe véve a bíróság úgy határozott, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok kizárólag letartóztatással biztosíthatók, amelynek végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki a gyanúsított pszichiátriai kezelésének szükségessége miatt.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.