Elkapta a koronavírust a győri jegyző, a polgármestert is tesztelik

Pintér Bence 2020-03-29 22:03:00
Pozitív lett Lipovits Szilárd győri jegyző koronavírus-tesztje: a városházát fertőtlenítik, a polgármestert is tesztelik.

Megjelent a koronavírus a győri városházán: közleményt adott ki a győri polgármester, Dézsi Csaba András, miután

pozitív lett a győri jegyző, Dr. Lipovits Szilárd koronavírus-tesztje. A jegyző jelenleg tünetmentes, de korábban voltak tünetei, ezért magánúton végeztetett tesztett.

„Jegyző úr állapota tünetmentes, kórházi kezelést nem igényel, otthonában gyógyul. Az esetet jelentette Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának, akik a kontaktok felkutatását és ellenőrzését megkezdték. A körülményekre tekintettel, a hivatal épületeiben a mindennapos, fokozott takarítás mellett rendkívüli fertőtlenítést rendeltem el annak érdekében, hogy a munkatársak körében megelőzzük a megbetegedést, és gondoskodjunk biztonságukról” –  írta.

A polgármester azt írta: a tesztet ő is elvégeztette, az eredményt hétfő délutánra várja.

A közlemény szerint városházi dolgozók nagy számban már otthonról dolgoznak, akinek be kell mennie az irodájába, az fertőtlenített épületbe léphet be hétfőn. 

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.