Tüdőgyulladásban halt meg egy nő Budapesten, akinek koronavírusos a lánya

ugytudjuk.hu 2020-03-15 10:15:00
Fel sem merült, hogy az idős asszony koronavírus miatt lett beteg.

Február 29-én életmentő műtétet hajtottak végre a Szent Imre kórházban egy idős nőn, akinek alig négy hónapja lett volna hátra a századik születésnapjáig - írja a 444.hu. A műtét jól sikerült, az orvosok úgy gondolták, a nő néhány nap múlva haza is mehetett volna. Ám az idős asszony

hétfőre belázasodott, majd tüdőgyulladása lett, és szerda estére elhunyt.

A nő lánya hétfőn szintén belázasodott, kétszer is járt orvosnál, azt mondták neki, hogy csak sima influenzája van. Csütörtökre viszont már annyira rosszul lett, hogy mentőt kellett hívni hozzá, végül a Szent Imre kórházba vitték, majd megállapították, hogy kétoldalú, igen súlyos tüdőgyulladása van. Addigra számos orvossal és ápolóval kapcsolatba került.

Ezután a nőt elkülönítették, mert felmerült a koronavírus gyanúja. 24 óra múlva tudták csak tesztelni, szombaton jött meg a pozitív eredménye. A kórházban ekkor rakták össze, hogy 

az édesanyja a kórházban halt bele a tüdőgyulladásba, másfél nappal azelőtt, hogy a lányát behozta a mentő. 

A 444 azt írja,  az elhunyt nőn nem végeztek koronavírus-tesztet, a zárójelentése még nem készült el, így nem tudni, hogy ő is koronavírusos volt-e. A protokoll szerint sem őt, sem a lányát nem is kellett volna tesztelni, hiszen nem kerültek kapcsolatba koronavírusos betegekkel. Az elhunyt beteg közel két hétig volt a kórházban, és mivel körülbelül 14 nap a koronavírus lappangási ideje, ezért ha ez okozta volna nála a lázat és a tüdőgyulladást, akkor lehetséges, hogy a kórházban kapta el. Arról sincs semmi nyom egyelőre, hogy a koronavírusos lánya máshol kapcsolatba került volna beteggel. 

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.