Horvátország és Szlovénia is fokozott készenléti állapotot vezetett be a koronavírus miatt

ugytudjuk.hu 2020-02-24 18:26:00
Túl közel kerültek hozzájuk az olaszországi esetek.

Horvátország és Szlovénia is fokozott készenléti állapot vezetett be a koronavírus-járvány elkerülésére az olaszországi fertőzések miatt - írja az MTI. Vili Beros horvát egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján elmondta: a tárca válságkezelő központot hozott létre, és emelték a készenléti állapotot is, bár továbbra sincs ok pánikra.

A miniszter közölte: két céljuk van: megakadályozni, hogy a fertőzés bejusson Horvátországba, de ha mégis bejutna, mielőbb elszigetelni a beteget, hogy megakadályozzák a vírus továbbterjedését.

Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi hivatal igazgatója ismertette a hétfő reggel bevezetett intézkedéseket, amelyek főleg az Olaszország északi megyéiből hazatérő horvát állampolgárokra vonatkoznak, valamint továbbra is azokra, akik február 16. után Kínában és Dél-Koreában tartózkodtak.

Mint mondta, a határokon fokozott ellenőrzésnek vetik alá azokat, akik az olaszországi Lombardia, Veneto, Emilia Romagna és Piemont tartományokból térnek haza. Azokat, akiken valamilyen tünetek mutatkoznak, azonnal kórházba szállítják, hogy lefolytassák a szükséges vizsgálatokat.

Azonnali karantént rendelnek el továbbá azok számára, akik magas fertőzési kockázatnak voltak kitéve, mint például a Japánban tartózkodó brit-amerikai üdülőhajó, a Diamond Princess horvát utasai.

A válságkezelő központ megvizsgálja annak lehetőségét is, hogy a zágrábi kórház fertőzőosztályán kívül - az ország más területein - hol tudnának elkülönítési központokat létrehozni.

Horvátországban még nem regisztráltak új koronavírussal fertőzött beteget, de elővigyázatosságból szombat óta néhány napra többeknek otthon, elszigetelten kell tartózkodniuk, így például egy egész spliti osztálynak és tanárainak, akik Velencében voltak kirándulni. Blazenka Divljak horvát kulturális miniszter felhívta az oktatási intézményeket, hogy mondják le Olaszországba tervezett útjaikat.

Szlovéniában hétfőn ülésezett a nemzetbiztonsági tanács titkársága. Maja Socan, a szlovén közegészségügyi hivatal munkatársa az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: eddig 13 embert vizsgáltak meg a vírusra, és mindegyiküket fertőzésmentesnek nyilvánították.

Simone Repar Bornsek, az egészségügyi minisztérium államtitkára azt mondta: bár több városban is elfogytak az egészségügyi arcmaszkok, egyelőre nincs szükség ilyet hordani.

Andrej Ster, a szlovén külügyminisztérium konzuli szolgálatának vezetője arról tájékoztatta a sajtó munkatársait, hogy a Diamond Princessről hazatért a másik két egészséges szlovén állampolgár is. Ketten már korábban hazautaztak. A fertőzött pár ugyanakkor továbbra is egy japán kórházban tartózkodik, állapotuk kielégítő.

Jelezte, hogy kedden Olaszországban üléseznek a szomszédos országok külügyminiszterei, hogy megvitassák az együttes fellépés szükségességét. Az olasz-szlovén határt nem zárják le, az olasz közutak és repülőterek továbbra is biztonságosak - hangsúlyozta.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.