Egy kritikus véletlenül összetört egy kortárs műalkotást, de nem bánja

Pintér Bence 2020-02-10 08:11:00
Most azon megy a vita, hogy a mű megsemmisítése vajon művészetnek számít-e.

Mexikóváros egyik galériájában állították ki Gabriel Rico műalkotását: ez egy olyan kortárs installáció, amelyben egy üveglapban helyezett el a művész különféle tárgyakat, például egy focilabdát, egy követ, vagy egy kést. Itt meg is lehet  – sőt, már csak itt lehet megnézni, miután egy kritikus a minap összetörte a műalkotást, állítása szerint véletlenül.

A Guardian által közölt történet szerint

Avelina Lésper kritikusnak nem tetszett a darab, ezért tiltakozásként egy üres üdítősdobozt akart a közelében elhelyezni, de eközben véletlenül összetörte az egészet.

Rico egyébként olyan műveket készít, amelyben ember alkotta tárgyak, illetve a természet kontrasztját mutatja be. Művei népszerűek a gyűjtők körében, ez a darab például húszezer dollárt (kb. hatmillió forintot) ért. 

Lésper később videónyilatkozatot adott ki, amelyből kiderült: nem bánja a tettét. „Mintha az installáció hallotta és érezte volna a véleményemet, darabokra tört és szétszóródott a padlón” – mondta. A galéria azonban nem vette ilyen könnyedén a dolgot, szerintük a kritikus viselkedése nem volt professzionális, sem tisztelettudó.

Mások azonban a közöségi médiában inkább egyfajta performanszművészetként értékelték az esetet – megint mások ezt vitatták.

Lésper is így gondolhatta, mivel azt javasolta, hogy hagyják így, összetörten a művet, mutatva annak evolúcióját, de a galéria erre nemet mondott, mire a kritikus azt mondta, megjavíttatja az eltört alkotást, de a galéria úgy döntött, hogy előbb kapcsolatba lép és egyeztet a művésszel.

Az eset jól rímel egyébként arra az esetre, amikor 2015-ben egy olasz múzeum takarítói véletlenül feltakarítottak egy kortárs installációt, mert azt hitték, hogy szemétről van szó.

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.