Idén már több mint százezer turista látogatta meg a csernobili nukleáris katasztrófa övezetét

ugytudjuk.hu 2019-11-04 13:47:00
Nem félnek a sugárzástól a felfedezni vágyók.

Idén eddig rekordszámú, mintegy 107 ezer turista látogatott el a csernobili atombaleset övezetébe - számolt be róla hétfőn az ukrán sajtó a tiltott zónát kezelő állami ügynökség sajtószolgálatára hivatkozva.

A közlemény szerint a látogatók száma különösen tavasszal ugrott meg. Az ügynökség szerint a turisták számának jelentős növekedésében elsősorban az játszott szerepet, hogy számos infrastrukturális fejlesztést hajtottak végre, egyebek mellett elektronikus belépőjegyeket vezettek be, ami megkönnyíti a bejutáshoz szükséges adminisztrációt. Emellett az HBO Csernobilról készített sorozata is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megnőtt az érdeklődés a nukleáris katasztrófa sújtotta terület iránt.  

A látogatók többsége - 80 százaléka - külföldi volt, a legtöbben, 15 738-an Nagy-Britanniából érkeztek. A turisták második legnépesebb csoportja Lengyelországból (9378) érkezett, őket követi a sorban Németország (7826), az Egyesült Államok (5580) és Csehország (4063).

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júliusban adott ki rendeletet, amelyben arra utasította az illetékes szerveket, hogy dolgozzanak ki stratégiát arra, miként lehet fellendíteni a csernobili zóna turisztikai forgalmát.

Augusztus 1-jén a tiltott zónát kezelő állami ügynökség bejelentette, hogy kidolgoztak egy vízi útvonalat, amely lehetővé teszi, hogy a turisták a Pripjaty és az Uzs folyón haladva tekinthessék meg a területet. Az ügynökség mostani közleményében beszámolt arról is, hogy azóta nem csak vízi, de légi megtekintési lehetőségekkel is bővítették kínálatukat, valamint növelték az idegenvezetők számát, és kétnyelvű információs táblákat is kihelyeztek.

Összehasonlításképpen: 2018 januárja és októbere között a mostaninak alig több mint a fele, mintegy 62 ezer turista látogatta meg a csernobili övezetet - derült ki az ügynökség által a Facebookon közzétett grafikonból.

A világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű-katasztrófája 1986. április 26-án következett be az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Ukrán SZSZK területén, a Kijevtől kevesebb mint 100 kilométerre északra fekvő csernobili erőmű negyedik blokkjában. Robbanás következtében részben megsemmisült a reaktor aktív övezete, a levegőbe nagy mennyiségű radioaktív anyag került, és sugárfelhő borította be Európa nagy részét. A katasztrófa miatt az erőmű 30 kilométeres körzetében a teljes lakosságot evakuálták.

A sérült négyes blokkot 1986 novemberében egy ideiglenes betonszarkofággal fedték le. Az új, korszerű, az ígéretek szerint 100 évre biztonságot nyújtó védőburkot a Novarka francia konszern építette, a munkálatok 2011-ben kezdődtek. A műszaki csúcsteljesítménynek számító, 36 ezer tonna súlyú, 110 méter hosszú, 257 méter széles és 105 méter magas, félhenger formájú acélszarkofág 1,5 milliárd euróba került. A projekt fő szponzora az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) volt, de Ukrajna jelentős támogatásokat kapott a költségek fedezéséhez az Európai Uniótól, európai országoktól, továbbá Oroszországtól, az Egyesült Államoktól, Kanadától és Japántól is. Az új védőburkot 2016 végén helyezték rá a négyes blokkra. (MTI)

Szólj hozzá!

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.