Riasztást adtak ki Vas megyére az egyre erősebben tomboló szél miatt

ugytudjuk.hu 2019-10-03 06:03:00
Hűvös napok jönnek.

A mai napon északnyugat felől szűnni kezd a tartós csapadék, a Dunántúlon, valamint a középső területeken fokozatosan csökken a felhőzet - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. A keleti megyékben ugyanakkor a nap nagyobb részében még borult, esős idő lesz.

Az északi, északnyugati szél megerősödik, egyre többfelé viharossá fokozódik, ezért az OMSZ elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki több megyére, köztük Vas megyére is.

Estére mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet csúcsértéke 12 és 16 fok között várható, a keleti országrészben a nap első felében áll be a maximum. Késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő.

Péntek reggelre keleten is csökken a felhőzet. Napközben gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, majd délután nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a magasszintű felhőzet. Csapadék nem valószínű. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 17 fok között alakul.

Szombaton éjszaka nyugat felől mindenütt beborul az ég, napközben erősen felhős vagy borult időre kell számítani, csak késő délután kezd nyugat felől csökkenni a felhőzet. Többfelé várható - többnyire kisebb - eső, zápor. A déli szél angy területen megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között várható. 

Vasárnap többnyire közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Északkeleten elszórtan, másutt helyenként várható kisebb eső, zápor. Az északnyugati, északi szél élénk vagy erős lesz, majd estére mindenütt mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között várható.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.