Váratlan határozati javaslattal lepte meg a győri Fidesz a közgyűlést

Pintér Bence 2019-09-13 16:20:00
Mostantól az önkormányzati ingóságok kapcsán 15 millió forintig a polgármester maga, 50 millió forintig pedig a bizottságok döntenek Győrben. Borkai Zsolt polgármester nem sok teret adott a vitának, sürgősségi javaslatként, bizottsági tárgyalás nélkül vitték át a javaslatot a közgyűlésen.

Kisebb izgalommal indult a jelenlegi közgyűlés utolsó ülése pénteken Győrben: egy olyan javaslat került a napirend elejére sürgősséggel, amivel az ellenzéki képviselők ma reggel találkozhattak először, így átfutni sem nagyon volt idejük azt.

A salátajavaslatban valóban sürgős ügyek is helyet kaptak, de bekerült pár érdekes módosítás. Az egyik az, hogy

mostantól az önkormányzati ingóságok kapcsán hozott döntéseket 15 millió forintig a polgármester saját hatáskörben, 50 millió forintig pedig a bizottságok tehetik meg,

csak az ennél drágább tranzakciók kerülnek a közgyűlés elé megvitatásra és szavazásra.

A másik pedig az, hogy gyakorlatilag teljesen felszámolják annak a lehetőségét, hogy a városban részönkormányzatokat hozzanak létre, ami az összefogással induló ellenzék (MSZP-DK-Jobbik-LMP-Momentum) egyik programpontja.

Bár Borkai Zsolt polgármester (Fidesz) gyorsan szavazásra is bocsátotta volna a javaslatot,

Pollreisz azért még meg tudta kérdezni, hogy miért volt szükség arra, hogy ennél a javaslatnál kihagyják a bizottsági szakaszt, de választ nem igazán kapott.

Az MSZP helyi frakcióvezetője választ a polgármestertől, mint a javaslat benyújtójától remélt, de választ csak Csörgits Lajos aljegyzőtől kapott, tőle is leginkább kitérőt. Az ismételt kérdésre – amelyben Pollreisz már konkrétan Borkait kérte meg, hogy adjon választ – ismét Csörgits felelt, ismét kitérően.

A javaslatot végül a fideszes képviselők megszavazták.

Nem terveznek turistaforgalommal a péri reptéren

Korábban beszámoltunk róla, hogy az ülésen a közgyűlés elé került egy javaslat, amely fejlesztési támogatás formájában juttatja vissza az önkormányzat, az Audi és a magyar állam tulajdonában álló péri reptérnek azt a 108 millió forintot, amit korábban a város tagi kölcsönként nyújtott a cégnek. A támogatásból a repülőtér teherkapacitását bővítenék.

Az ügyben ismét Pollreisz Balázs kérdezte a polgármestert: a szocialista képviselőt az érdekelte, hogy visszafizeti-e a kölcsönt a cég, és csak utána kapja azt vissza, tehát lesz-e pénzmozgás; illetve rákérdezett arra, hogy tervezik-e a reptér utasforgalmi kapacitásait bővíteni – amire utalt a javaslat –, illetve hogy pontosan milyen veszélyes anyagokat tudnak majd kezelni a fejlesztés után a reptéren.

Borkai Zsolt polgármester válaszában először azon élcelődött, hogy a szocialista képviselőt eddig annyira nem érdekelte a reptér, hogy szerinte oda se találna, majd a kérdésekre részben válaszolva elmondta: lesz pénzmozgás, tehát először a cég visszafizeti a kölcsönt, amit majd csak utána kap vissza támogatásként.

Turistagépek beindításával egyelőre nem számolnak, ebben nem látnak fantáziát, ugyanakkor a teherkapacitás bővítése pluszbevételeket hozhat.

Borkai felhívta a figyelmet, hogy a péri reptér az ország egyetlen nyereségesen működő reptere,

bár valószínűleg ezalatt a kisebb reptereket értette, hiszen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport is nyereségesen működik.

A veszélyes anyagok kérdésén kifejezetten sokat élcelődött a polgármester, aki szerint ez a kérdés nyilván csak a kampány miatt fontos az ellenzéki képviselőnek. Végül kijelentette, hogy nem tud róla, hogy veszélyes anyagokat fognak szállítani. „De ön biztos tud róla, azért érdeklődik ennyire” – szúrt oda Pollreisznek, hozzátéve, hogy ha a szocialista képviselő értesül iylenről, akkor mindenképpen számoljon majd be róla egy „nagyívű beszédben”.

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.