108 milliót adhat a péri reptér fejlesztésére Győr

Pintér Bence 2019-09-09 18:30:00
Több utas, több szolgáltatás, nagyobb teherforgalom: erre kért fejlesztési támogatást a péri repülőtér Győr városától.

Visszafizeti a Győr-Pér Repülőtér Kft. azt a 108 millió forintnyi tagi kölcsönt, amit a cégben 38,7 százalékos részesedéssel bíró győri önkormányzat adott a cégnek még 2012-ben,

de a pénz rögtön vissza is kerülhet az Audival és a magyar állammal közösen birtokolt céghez fejlesztési támogatás formájában.

Borkai Zsolt (Fidesz) győri polgármester ugyanis arra tesz javaslatot a győri közgyűlés pénteki ülésén, hogy a visszafizetett összeget egy az egyben adják is vissza a cégnek. A kamatmentes tagi kölcsön visszafizetésének határidejét egyébként a közgyűlés egyhangú döntése alapján 2017-ben hosszabbították meg, 2020. december 31-ig kellett volna visszafizetnie azt a cégnek.

A fejlesztési támogatás célja az, hogy a repülőtér ne csak ún. ad-hoc cargo forgalmat tudjon bonyolítani: ez azt jelenti, hogy most például Pérről átmenő forgalom nem irányulhat harmadik országba, vagy a szállított árú nem lehet veszélyes áru vagy élő állat. Ha azonban a reptér felkerül az IATA (International Air Transport Association) hivatalos teherforgalmat bonyolító repülőtereinek listájára, akkor ilyen korlátozások nem vonatkoznak majd rá, és a reptér nemcsak a légijárművek kiszolgálása, de az áruforgalmi, raktározási, stb. szolgáltatások miatt is szedhet majd díjat.

A tervezett új eszközökkel gyorsan és korszerűen tudják majd ellenőrizni a reptérre érkező utasokat is,

és azt várják, hogy ezeknek köszönhetően nőni fog az utasforgalom is.

A kifutópálya már elég hosszú lenne a WizzAirnek is

A péri repülőteret leginkább a győri Audi-gyár használja, menetrend szerinti járatokat nem indítanak innen nagy légitársaságok, pedig erre már alkalmas lenne most is a repülőtér. 2014-ben 6,6 millió eurós beruházással 1450-ről 2030 méteresre hosszabbították a harminc méter széles kifutópályát, amelynek két végén száz-száz méternyi biztonsági sávot építettek,

ezzel pedig a reptér már alkalmas lett Boeing-737 és Airbus 320 típusú gépek indítására és fogadására.

A WizzAir a fent linkelt cikk szerint tárgyalt is arról, hogy innen is indítanának menetrend szerinti gépeket, de ebből végül nem lett semmi.

A péri repülőtéren 2014-ben fordultak meg a legtöbben, akkor 33 817 utasról számoltak be, azóta azonban folyamatosan csökkent az ide érkező vagy innen induló utasok száma: 2018-ban már csak 20 076 utasról számoltak be.

Szólj hozzá!

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.