Erős széllel érkezik a hőség

ugytudjuk.hu 2019-08-07 05:52:00
Bár holnap érkezik egy gyengécske hidegfront, utána rögtön folytatódik a nyári idő.

A mai napon a felhősödés mellett több-kevesebb napsütés is várható, és estig elsősorban az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön várható elszórtan zápor, zivatar, majd estétől már a Dunántúl északi felén is kell csapadékra számítani - áll a az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzsében. A déli, délnyugati szél nagy területen lesz élénk, a Dunántúlon helyenként erős széllökések is lehetnek. Zivatarok környezetében átmenetileg viharossá is fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között alakul. A déli országrész lesz a melegebb. Késő estére 22 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet.

Éjszakára az ország északi felén több lesz a felhő, és ott elszórtan zápor, zivatar is lehet. Délen ugyanakkor kevesebb felhőre lehet számítani, és ott a csapadék esélye is kicsi. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél is megélénkül, szélerősödés inkább csak zivatar körül lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22 között alakul.

Csütörtökön egy hidegfront érkezik. A változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk. Helyenként - nyugaton a nagyobb, délkeleten a legkisebb eséllyel - zápor kialakul, egy-egy zivatar is előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szél többfelé élénk, néhol erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet is csupán egykét fokkal lesz kevesebb, 26 és 32 fok között várható, délkeleten lesz napközben a legmelegebb.

Csütörtök éjszaka a Dunántúl déli felé szórványosan várható eső, zápor, majd pénteken napközben napos idő várható gomolyfelhőkkel, és csak néhol alakulhat ki záporeső. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között várható.

Szólj hozzá!

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.