Félmillió forint nyomravezetői díjat ajánl a Nagykanizsai Rendőrkapitányság annak, aki segít megtalálni ezt a férfit

Fehér Buda 2019-08-06 11:36:00
Fellökött majd többször is megütött egy nőt.

A fantomképen látható férfi még április 25-én 5 óra körül bántalmazott egy nőt Nagykanizsán. A nő a Zárda utcában gyalogolt a Szemere utca irányába, amikor a játszótér mellett elhaladva odalépett hozzá három, számára ismeretlen férfi. Egyikük pénzt követelt tőle, majd fellökte és a földön fekvő nőt több alkalommal megütötte. A társa eközben elvette a bántalmazott nőtől a készpénzét, majd mindhárman futva elmenekültek a vasútállomás irányába.

A nőt bántalmazó férfi körülbelül 40-45 éves, erős testalkatú, de nem kisportolt, körülbelül 165 centiméter magas, haja rövid, oldalt és hátul rövidre felnyírt.

Az elkövetéskor fehér színű sportcipőt, fekete színű melegítő nadrágot és fekete színű kopott, néhol szakadt bőrkabátot viselt. Nyakában egy kulcscsomó lógott, melyen több kulcs mellett egy pisztoly alakú kulcstartó, vagy kisebb méretű öngyújtó is látható volt.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható grafikai rajzon szereplő személyt felismeri vagy a bűncselekménnyel, illetve az elkövetőkkel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármely rendőri szervnél, vagy hívja a Nagykanizsai Rendőrkapitányság központi 06-93-311-050-es telefonszámát, vagy a 112-es, 107-es segélyhívó számok valamelyikét, illetve tárcsázza az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 500.000 forint, azaz ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.

Szólj hozzá!

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.

Megkezdődtek a homlokzati munkák a Győri Nemzeti Színház épületén - az előadások zavartalanul folytatódnak

A közel ötvenéves burkolatok állapota miatt vált szükségessé a veszélyelhárítás, az új évad indulását nem érinti a felújítás.

Leállította a TISZA-kormány az M87-es, vagyis a Kőszeg-Szombathely közötti 2x2 sávos út megépítését

A Fidesz-kormány 50%-kal túlárazottan akarta, koncesszióban megépíteni.

Terv szerint halad Győr egyik legforgalmasabb kereszteződésének rekonstrukciója a Vidéki Buszpályaudvarnál

Távhővezeték-csere és csőtörés is színesítette a Zrínyi-Hunyadi csomópont felújítását.

Básthy Béla: megnyugtató intézkedésekre van szükség Kőszegen is azbeszt-ügyben

A városban eddig 29 különböző helyen mutatták ki azbeszttel szennyezett kőzet jelenlétét, a történelmi kisváros idegenforgalma azóta jelentősen visszaesett, üresek a szálláshelyek, elmaradnak a vendégek.

Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész - Magyar Péter szerint ezzel az Orbán-rendszer újabb bábjától szabadult meg az ország 

A távozó vezető döntését, az ügyészség függetlenségének megőrzésével indokolta, megbízatása augusztus 25-én szűnhet meg.

Orbán Viktor hazatért, gyorsan kinevezte Bóka Jánost frakcióvezetőnek, és ma már az is biztos, hogy a Fidesz új slágerszava az „önkény” lett

A volt miniszterelnök szerint Magyarországon diktatúra épül, miközben amerikai útját azzal magyarázta, hogy ha itthon marad, akkor sem tudott volna többet tenni.

A mészkőből készült fedkövek előnyei

Milyen anyagból készüljön kerítésének oszlopfedköve? A választék óriási, de a mészkő mindig is népszerű volt, köszönhetően természetességének és esztétikai vonzerejének.

Három mentőhelikopter érkezett a sárvári halálos baleset helyszínére

Egy kisteherautó és egy kisbusz frontálisan ütközött a 84-es számú főúton.

Nemény András: Megegyezésre törekszünk az Oladi Plató ügyében

A polgármester reagált a kivitelezőknek megengedett sűrűbb behajtás miatt érkezett panaszokra.

Suszter maradjon a kaptafánál? - a Republikon Intézet szerint nem csak jogászokból lehet államfő, legalábbis ezt mutatják az európai példák 

Az elemzés szerint a jogi diploma előnyt jelenthet, de sem az Európai Unióban, sem a magyar tapasztalatok alapján nem garanciája a sikeres köztársasági elnöki munkának.

Korrupcióról és közbizalomról beszélget Pintér Bence az Agora Körök rendezvényén ma este 7 órától

A győri polgármester lesz a szervezet következő nyilvános közéleti estjének vendége, szerdán, a Lima Pub & Hostelben.