Még mindig csordultig van szeméttel a szombathelyi Parkerdő

Fehér Buda 2019-05-24 09:41:00
Az önkéntesek már feljelentéssel is próbálkoztak, semmi haszna.

Már mi is többször beszámoltunk a szombathelyi Parkerdőről, ahova a szél rendszeresen hordja a szemetet a közeli szeméttelepről. Az erdőben az önkéntesek már megpróbáltak rendet tenni, de szélmalomharcot vívnak az időjárással, egy-egy nagyobb széllökés ugyanis újból szeméttel teríti be a környéket.

A Tiszta Szombathelyi Parkerdőért Csoport egyik tagja tegnap a szeméttelep környékén járt, lőtt is néhány fotót. Azt mondja, nagyon durva a helyzet:


 

A csoport tagja szerint szerint a szeméttelep melletti környék az egyik legszemetesebb, legszennyezettebb része a Parkerdőnek. A szél nejlonzacskókat és hungarocelldarabokat hord az erdőbe, de nagy bajt jelentenek még az illegálisan lehelyezett hulladékhalmok, amelyekben háztartási hulladék és veszélyes hulladék is bőven akad.



Az erdőt több száz négyzetméteren lepi be az egyszer már pénzért a szeméttelepen leadott nejlon, a talajszinttől a legfelsőbb lombkorona szintig A Tiszta Szombathelyi Parkerdőért Csoport már feljelentést is tett a rendőrségen, és a Zöldhatóságnál, de eredménytelenül. A rendőrségtől azt a választ kapták, hogy nem bizonyítható, hogy a szeméttelepről származik a hulladék.

A Parkerdő szélén van egy sok éve elhagyatott épület is, ezt a Tiszta Szombathelyi Parkerdőért Csoport rendszerint kipucolja az önkéntesekkel. Itt a háztartási és veszélyes hulladékok mellett fehérneműket, használt tűket, kést, óvszert találnak minden alkalommal.

Ilyen szemétkupacokat találnak az épület belsejében

Mint írják, az épület területére és a szeméttelep környékére is kértek már térfigyelő kamerákat, de ennek nem lett semmi eredménye. A csoport szerint elég lenne pár napig megfigyelni, és sok szemetelőt lehetne "lencsevégre" kapni, hiszen szerintük napról napra nő az illegálisan lehelyezett hulladék mennyisége.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.