Nemes Jeles László nyerte a legjobb rendező díját Pekingben

Fehér Buda 2019-04-23 16:31:00
A Napszállta című filmjéért díjazták.

A Napszállta című filmjéért Nemes Jeles László vehette át a legjobb rendezőnek járó díjat a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel kedden. A nagyszabású seregszemle a hétvégén ért véget, a zsűri elnöke Rob Minkoff amerikai rendező-producer volt. Az Oscar-díjas Nemes Jeles Lászlóval együtt Clara Royer, Jakab Juli, Dobos Evelin és Rajk László is részt vett a Napszállta kínai premierjén - írja a közlemény.

A Napszállta operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője Melis László, sound designere Zányi Tamás, casting directora Zabezsinszkij Éva, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője Szakács Györgyi volt. Nemes Jeles László a forgatókönyvet együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is. 

A film főszereplői Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár). A közel száz tagú szereplőgárda nemzetközi összetételű, a magyarok mellett román, lengyel és német színészek is játszanak a filmben.

A Napszállta a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával a Laokoon Filmgroup gyártásában, a francia Playtime-mal koprodukcióban készült Sipos Gábor és Rajna Gábor producerek vezetésével. Világpremierje a velencei filmfesztivál versenyprogramjában volt, ahol elnyerte a legjobb film díját a nemzetközi filmkritikusok szövetségétől, a FIPRESCI-től. Nemes Jeles László filmjét már a világpremier előtt csaknem 70 ország forgalmazója vásárolta meg - olvasható a közleményben.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.