Aggódik az Európai Bizottság a magyar hajléktalanokat ért sérelmek miatt

Ugytudjuk.hu

2019-03-28 18:11:00
Más megoldást javasolnak, mint a büntető hajléktalanrendelet.

Osztja az Európai Bizottság az aggodalmakat a hajléktalanokkal szembeni bánásmód tekintetében Magyarországon bekövetkezett alkotmányos és jogi fejleményekkel kapcsolatban – írja levélben az Európai Bizottság, melyben hangsúlyozták, hogy továbbra is elkötelezett az Unió alapvető értékeinek megőrzése és fenntartása mellett.

Az Európai Unió irányító szervének Ujhelyi István (MSZP) európai parlamenti képviselő küldött írásbeli kérdést, hogy a Bizottság miként értékeli a Magyarországon tavaly októberben életbe lépett változásokat - erre adott most választ az EB. Mint ismert, az új jogszabály büntethetővé tette az "életvitelszerű közterületen tartózkodást", a hajléktalanokat pénzbírsággal és elzárással is sújthatják, amennyiben háromszor is azon kapják, hogy a közterületen él és nem vonul hajléktalanszállóra. Az érintettek személyes holmijait is elveszik, adott esetben elégetik.

Az Európai Bizottság elismeri, hogy a hajléktalanság és a lakhatásból való kirekesztettség elleni küzdelem elsősorban a tagállamok, ez esetben a magyar kormány felelőssége, a Bizottság emlékeztetni kíván arra, hogy a tagállamok együttesen hirdették meg a szociális jogok európai pillérét, és ezáltal kötelezettséget vállaltak arra, hogy megfelelő elszállásolást és szolgáltatásokat biztosítanak a hajléktalanok számára társadalmi befogadásuk elősegítése érdekében.

Míg a magyar kormány erővel kényszerítené a zsúfolt, rosszul felszerelt szállókra a hajléktalanokat, az EB jelzés értékűen kifejtette, hogy más megoldásokkal is lehetne élni, ráadásul uniós finanszírozással. A legfontosabbak az EB szerint, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyeket visszasegítsék a munkaerőpiacra, számukra megfizethető lakhatáshoz való hozzáférést kell biztosítani - azaz nem pusztán szállókat. Ezekre pénzügyi források is rendelkezésre állnak, mint az Európai Szociális Alap és az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint a foglalkoztatás és a szociális innováció európai uniós programja, az Európai Stratégiai Beruházási Alap.

Megemlítendő továbbá a leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alap, amely anyagi segítséget és támogatási szolgáltatásokat is nyújt.

Győz az emberség? - Január óta nem állított elő hajléktalanokat a rendőrség

Unyatyinszki György Betarthatatlannak tűnik a hajléktalanrendelet, legalábbis a rendőrök már utaznak úgy rájuk a számok alapján. A tavaly októberi jogszabály életbe lépése óta március 4-ig 338 esetben figyelmeztettek a helyszínen hajléktalanokat, mert "életvitelszerűen tartózkodtak közterületen" - derül ki a Népszava által közölt adatokból.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.