Már Palkovics László miniszter lemondásat követelik az Akadémiáért demonstrálók

Unyatyinszki György 2019-03-21 18:39:00
A tiltakozók megtöltötték a Lánchidat, azon át vonultak a minisztérium elé, hogy átadják petíciójukat.

Csütörtök délután a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének ülésével egy időben tartott demonstrációt az Akadémiai Dolgozók Fóruma az intézmény székházánál, majd onnan az Innovációs és Technológiai Minisztérium elé vonultak, hogy tiltakozzanak az Akadémia kutatóintézeteink kormányzati elszakítása ellen.

A tiltakozók az elnökségtől azt kérték, hogy a kormány által beterjesztett átalakítási koncepciót ne fogadják el, mert az szerintük

  • konkrétumokat alig tartalmaz,
  • nem indokolja, hogy miért van szükség az MTA kutatóintézeteinek nagyrészt a kormányzat irányítása alá vonására,
  • nem indokolja, hogy miért vonják el az MTA-tól a forrásait,
  • nem rendezi, hogy kutatóhálózata nélkül milyen szempontok szerint működik majd az Akadémia.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma azt is követeli, hogy amennyiben feláll egy szélesebb tárgyalóbizottság az ITM-mel, akkor ott a dolgozókat is képviselhessék.

A demonstrálók a Lánchídon át vonultak az ITM budai épületéhez, az addigra ezres nagyságrendűre duzzadt tömeg megtöltötte a Lánchidat. A vonulás során többször skandálva követelték Palkovics László innovációs és technológiai miniszter lemondását.

Az ITM elé érve a beszédek alatt sorra nyíltak ki belülről a minisztérium ablakai, vélhetően, hogy minél több helyre behallatszódjanak az elhangzottak. Több beszéd is hangsúlyozta, hogy követelik az MTA és kutatóintézeteinek egységét és függetlenségét.

Hatalmas összegekről dönthet a kormány, ha maga alá gyűri az MTA-t

Unyatyinszki György Egy nagyon valószínű ok, amiért a kormány utazik az Magyar Tudományos Akadémia forrásaira. Harcot hirdetett az akadémia forrásaiért az MTA elnöke, Lovász László - ezt maga nyilatkozta szerdán az ATV-nek. Az MTA korábban több mint 40 milliárd forintból működött egy évben a kutatóintézeteivel együtt, illetve ehhez társultak kutatási pályázati források, nagyrészt uniós finanszírozással.

A tiltakozók elmondták, hogy Palkovics tárgyalási stílusa fényévekre van attól, amit a nemzetközi tudományos közegben elfogadott, noha a miniszter pont erre a közegre hivatkozva akarja szándékai szerint erővel átalakítani az MTA-t. Elítélték a kormányzati befolyás erősödését, ugyanis a miniszter ajánlata szerint a kutatóhálózatot érintő ügyekben egy, az MTA és a minisztérium által kinevezett tanács döntene, ám annak elnökét a miniszter nevezné ki.

Átadták 10 pontos követelésüket az ITM egyik képviselőjének, melyben főként a kutatóhálózat és az MTA egységének sérthetetlenségét kérik, illetve a pénzek elvonásával ne zsarolják az MTA-t, valamint a kutatók számára kiszámítható jövőt és fizetéseket kértek.

Szólj hozzá!

A regeneráció fontossága a sportban: mi lesz a siker titka?

A sportolókat gyakran az állóképesség és a szenvedélyük hajtja.

Közös kiáltványt adtak ki magyar polgármesterek

Nemény András, Szombathely első embere is az aláírók között van.

Meghalt Chuck Norris

Az akciósztár 86 éves volt.

E-mailben hívott meg Rákay Philip - hétfőn Budapesten gyűlnek össze a patrióták

Nagygyűlést és egész napos programsorozatot hirdettek a Millenáris Parkba, Orbán Viktor és európai szövetségesei is felszólalnak.

Ma végre beköszönt a csillagászati tavasz

Délután háromnegyed négykor köszönt be a nap-éj egyenlőség.

Íme a legjobb győri programok az előttünk álló hétvégére

Tavaszköszöntő, darts bajnokság, jóga szeánsz, rengeteg koncert és még számolatlan kiváló program vár mindenkit. 

A Republikon Intézet szerint a közmédia finoman szólva sem felel meg a kiegyensúlyozottság követelményeinek

Több mint 300 híradót elemeztek, és súlyos aránytalanságokat találtak az M1 műsoraiban.

Narancsos édes nedű, és visszafogott IPA a Dreher legújabb alkotása

Leteszteltük az egyik legnagyobb magyarországi nagyüzemi sörfőzde két új termékét. 

Kósa Roland: elkészültek a Napóleon-ház felújítási tervei Győrben

A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.

A DK kecskeméti jelöltje visszalépett, erre a párt kizárta őt a soraiból

A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.

Ittasan állt az elektromos rollerre egy szombathelyi férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.

20 millió forintos pályázatot hirdet Győr a művészeti csoportoknak

Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.

Az ételcsomagolás szerepe a vendéglátásban

Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.

Kiváló programokat ajánlunk erre a hétvégére is a győri régióban

Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más. 

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.

Kölcsönadott szerszámok miatt önbíráskodott egy ivánci férfi

Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.