Intézményvezetői kérésre vonult ki a rendőrség a zánkai szülői értekezletre

Ugytudjuk.hu

2019-03-15 08:06:00
Noha az iskola bezárásáról volt szó, a szülők szerint nem volt indokolt, sőt, félelemkeltő volt a jelenlétük.

Mint arról beszámoltunk, szerdán a szülők tapasztalata alapján a rendőrség, valamint a zánkai egykori úttörőtábort őrző Valton Security őrei is kivonultak a tábor területén működő Egry József Szakközépiskolához, ahol estébe nyúlóan tartottak szülői értekezletet az iskola várható tanév végi bezárása miatt. A rendőrök az iskola bejáratánál álltak, az őrök az iskola mellett.

A rendőri jelenlétet a megerősítette a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, hozzátéve, hogy nem bejelentése vonultak ki, illetve nem intézkedtek senkivel szemben. A válaszlevelük mégis egy furcsasággal zárult:

„Kollégánk feladatkörébe tartozik, hogy az intézmények vezetőivel tartsa a kapcsolatot, napi szolgálatellátása során ennek tett eleget"

Technikailag a Szakképzési Centrum vezeti az intézményt, az igazgató az államosított hierarchiában másodszereplő, ezért visszakérdeztünk, hogy pontosan kivel egyeztetett a helyszínre kivonult rendőr és mi volt a jelenlétének indoka (hiszen mégis csak egy szülőiről volt szó), de a rendőrség valamilyen oknál fogva ezt már nem kívánta közölni, válaszlukban annyit írtak, hogy fenntartják a korábban leírtakat.

„Félelemkeltő volt a biztonságiak és a rendőrök jelenléte, mi szülők nem is értettük, hogy miért voltak ott" - fogalmazott lapunknak az egyik szülő. A szülői értekezleten az iskola bezárása és a diákok jövője miatti feszültség ellenére nem volt lincshangulat, ami esetleg indokolhatta volna a rendőri jelenlétet.

A középiskolának azért kell költöznie, mert a zánkai tábort 2020-ra átalakítják, hogy az állami Erzsébet Táborok jobb szolgáltatást tudjanak nyújtani, ennek része az iskola tankonyhájának felújítása is. Egyelőre viszont úgy látszik, hogy a bezárás nem ideiglenes, a diákokat szétosztják más iskolák között.

Érdekesség, hogy az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, ami kezelésbe kapta az államtól a zánkai tábort, tíz év után a terület kizárólagos tulajdonosa lesz, utána az ingatlanegyüttest szabadon értékesítheti. Az alapítvány mögött az Orbán Viktorral nagyon jó kapcsolatot ápoló Szeged-Csanádi püspök, Kiss-Rigó László által vezetett egyházmegye áll. Az alapítvány közvetlenül az egyházmegyéhez tartozó  Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatóhoz tartozik, utóbbi vezetője az a Kothenz János, aki 2014-ben a Fidesz–KDNP és a L.É.T. Egyesület közös jelöltjeként indult, majd vesztett a szocialista Botka Lászlóval szemben a szegedi önkormányzati választáson.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.