"Tedd a napfényt be a szádba" - Ma is élvezhetjük a kellemes tavaszi időt

ugytudjuk.hu 2019-02-28 06:23:00
Hétvégére viszont néhány fokot zuhan a hőmérséklet.

Ma a ködfoltok feloszlása után sok napsütés valószínű, csak északon növekszik meg estefelé a fátyolfelhőzet - írja a met.hu aktuális előrejelzésében. Csapadék nem lesz. Többfelé megerősödik, északon néhol viharossá fokozódik a nyugati, északnyugati szél. A csúcshőmérséklet általában 14 és 20 fok között alakul, de az Alpokalján akár 21, 22 fok sem kizárt. Késő estére 5 és 12 fok közé hűl le a levegő.


Estére egyre több és vastagabb felhőzet lesz fölöttünk, amelyből az éjszaka második felében a Dunántúlon már néhol kisebb eső, zápor kialakulhat. Az északnyugati szél többnyire mérsékelt marad, csak hajnalban lehet egy-egy élénk széllökés. A hőmérséklet késő este 5 és 12, hajnalban 0 és +9 fok között alakul, a Győr-Szeged vonal széles sávjában lesz legenyhébb az éjszaka.


Pénteken már kicsit hűvösebb napunk lesz, többnyire erősen felhős lesz az ég. A Dunántúlon szórványosan, másutt néhol várható kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél több helyen megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul. Az előrejelzések szerint hétvégén sem számíthatunk ennél melegebbre.

Szólj hozzá!

Digitálisra vált a parkolás Győrben – 2026-tól megszűnik a papíralapú bérlet

A Győr-Szol Zrt. szerint egyszerűbb és gyorsabb lesz az ellenőrzés, de több fontos szabályváltozásra is érdemes figyelniük az autósoknak.

Közös adventi éneklést tartottak a Győri Zsinagógában 

Az EESZI és a Széchenyi Egyetem idei adventi rendezvényén majd’ kétszáz rászoruló és fogyatékkal élő vett részt.

„Papírjuk lesz róla” – Magyar Péter szerint újabb pofont kapott a kormányzati propaganda

A TISZA elnöke azt állítja: a budapesti ítélőtábla döntése bizonyítja, hogy a Fidesz médiája rendszeresen valótlanságokat terjeszt a pártról.

Nem kell a TISZA Pártra várni ha brutális adóemelést keres az ember - elég csak Győrújbaráton élni

A település nagyra nyitotta a kassza ajtaját. A letelepedési díj után most itt vannak az újabb sarcok. 

Nagy István szerint 2030-ra Európa élvonalába emelné a magyar agráriumot a kormány

Csak bízni tudunk benne, hogy nem Nagy Márton varázsgömjéből jósolt. 

Baleset bénítja a forgalmat az M1-esen Tatabánya térségében

A Hegyeshalom felé vezető oldalon már 8 km-es a torlódás.

Megszólalt a Szőlő utcai ügy koronatanúja – súlyos részletek kerültek nyilvánosságra

Az áldozat videóinterjúban mondta el, hogyan használta ki és erőszakolta meg Juhász Péter Pál.

5 év börtönt kapott a két hetes gyermekét súlyosan bántalmazó szombathelyi anya

A Győri Ítélőtábla helyben hagyta a Szombathelyi Törvényszék korábbi ítéletét.

Adventi moziestek Győrben, az Olimpiai Sportparkban

Meghitt filmélmények egész decemberben. 

December 5-én újra jótékonysági főzés lesz a győri vásárcsarnoknál 

Egy tál meleg étellel bárki segíthet a gyerekeknek és a rászorulóknak.

Korszerű karbantartóbázist építene a GYSEV Szombathelyre

A létesítmény a Szolnokon gyártott szuper-vonatokat szolgálná ki.

Ötmilliárd forintos szociális tüzelőanyag program indul

Nagy István szerint kétszázezer család juthat így segítséghez.

Pintér Bence - 23 milliárd forint forog kockán

Józan döntést kér a képviselőktől a fürdő ügyében.

Adventi programkavalkád a Rómer Múzeumban

Kézműves foglalkozás, tárlatvezetés, koncert és könyvvásár várja az érdeklődőket decemberben.

Magyar Péter: Orbánék, a mesterséges intelligenciával gyártották a kamu adóemeléses dokumentumokat

Amit összedobtak, még hamisítványnak is ócska - állítja a pártvezető.