LMP: Ne alkalmazzák a kőszegi és zalaegerszegi önkormányzati cégek a rabszolgatörvényt

ugytudjuk.hu 2019-01-17 09:42:00
A párt önkormányzati határozatot nyújt be.


Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője, a Vas megyei szervezet tagja és és Plech Tibor, az LMP kőszegi önkormányzati képviselője, valamit Paksy Zoltán az LMP zalaegerszegi önkormányzati képviselője ma sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a párt önkormányzati határozatot nyújt be Kőszegen és Zalaegerszegen.

A határozat célja, hogy az önkormányzati tulajdonú cégek ne alkalmazzák a rabszolgatörvényt, és ne kössenek szerződést olyan céggel, amely alkalmazza a 400 órás túlmunkát. 

Az LMP évek óta hangoztatja, hogy az a gazdaságpolitika, ami arra alapoz, hogy a magyar emberek hajlandóak nagyon kevés pénzért nagyon sokat dolgozni halálra van ítélve. Mert az emberek el fognak menni az országból, mert néhány száz kilométerre fele ennyi munkával háromszor-négyszer ennyit kereshetnek. Nem olyan bonyolult képlet ez, a Fideszen kívül mindenki megértette. Ez történik Kőszegen és Zalaegerszegen is. Az a szomorú helyzet, hogy a az itt élő fiatalok ma inkább kimennek Bécsbe, Münchenbe, Angliába dolgozni, minthogy itthon maradnának. 

Ha a helyi fideszes városvezetésnek fontosak a helyi polgárok, és valóban a magyar munkavállalók oldalán állnak, akkor megszavazzák ezt a határozati javaslatot. 


Kíváncsian várjuk, hogy Zalaegerszer is Szombathely nyomába lép-e, ami a túlóratörvényt illeti. Ahogy azt korábban megírtuk, az Éljen Szombathely! frakció és a Jobbik által összehívott rendkívüli közgyűlés szavazásán Szombathely elutasította a rabszolgatörvényt. 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.