Szombathelyen is útlezárással tiltakoznak a rabszolgatörvény ellen

Ugytudjuk.hu

2018-12-11 09:17:00

Minden megyeszékhelyre, többek között Szombathelyre is bejelentette a Magyar Szakszervezeti Szövetség, hogy útlezárással tiltakoznának a rabszolgatörvényként emlegetett törvénymódosítás elfogadása ellen - mondta még hétfőn este a szervezet elnöke, Székely Tamás a Népszavának.

A szakszervezetek többek között azt is szorgalmazzák, hogy a polgárok kérdezzék ki fideszes országgyűlési képviselőiket azok fogadóóráin, hogy

"miért dolgozik folyamatosan a magyar dolgozók érdekei ellen?"

A túlórákkal kapcsolatban a fideszes Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf nyújtott be egyéni indítványként törvénymódosítást. Amennyiben elfogadják a javaslatot, a cégek akár 400 kötelező túlórát is elrendelhetnek a munkavállalóknak, valamint az azért járó bért az eddig egy év helyett csak három éven belül kellene kifizetni.

Ahogy arról beszámoltunk, bár volt kísérlet a módosítás felpuhítására, azt a fideszes Hende Csaba szombathelyi képviselő által vezetett Törvényalkotási bizottság indoklás nélkül leseperte, a törvénytervezetet a legszigorúbb formájában továbbították az Országgyűlés elé, ahol szerdán szavazhatnak róla. A szakszervezetek javaslata szerint Hendét is kérdeznie kellene a polgároknak.

Amennyiben elfogadja a parlament a módosítást, akkor a szakszervezetek sztrájkkal válaszolhatnak - ígérik.

Hende Csaba vezérletével nyomták át a rabszolgatörvény szigorúbb változatát

Csütörtök este fejezte be a fideszes Hende Csaba által vezetett Törvényalkotási bizottság a rabszolgatörvényként emlegetett törvénymódosító javaslat vitáját. A bizottság indoklás nélkül "visszakeményítette" a kissé felpuhított jogszabályt, tehát végül arról fognak szavazni jövő szerdán a képviselők. Csütörtök délután még úgy látszott, hogy a parlament vállalkozásfejlesztési szakbizottsága némileg lazít a fideszes Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf által beterjesztett törvényjavaslaton.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.