Csütörtökön délelőtt tartotta megnyitóját a felújított Budai Vigadó, ahova a Hagyományok Háza költözött, ide várták Orbán Viktor miniszterelnököt. Az eseményen való tudósításra csak a lakájmédia kapott lehetőséget, mi hiába értesültünk róla és kerestük meg a szervezőket és a miniszterelnök sajtóirodáját, nem mehettünk be a közpénzből felújított, közpénzből működő, a magyar állampolgárokat kiszolgáló műemlékbe.
Természetesen lehetőségeinkhez mérten igyekeztünk megszólaltatni a bejáratnál Orbán Viktort, ugyanis kevés olyan alakalom van, mikor a kritikus sajtó esetleg feltehet egy-két kérdést, ám a szokásostól eltérő nehézségekbe ütköztünk.

akitől - mondhatni szokott módon - biztonsági emberek tartottak minket távol. A hvg.hu stábjával az alábbi kérdéseket tettük fel:
- A Chelsea - Videoton mérkőzésre is magánrepülővel utazik-e?
- Beleírja-e a vagyonnyilatkozatába a korábbi magánrepülős útjait, amit ajándékként kapott?
- Miben más elfogadni egy ajándék repülőutat, mint elfogadni kétmillió forintot?
Egy benti fotót kaptunk egy jóakarónktól, aki vendége volt a megnyitónak. Köszönjük!

Luxus-gate: Egy szintre került Orbán a Gyurcsány-kormánnyal
Akik egy kicsit is képesek az összetettebb gondolkodásra, azoknak feltűnhetett, hogy az erősen kormánypártinak nevezhető Ripost a héten bár látszatra védelmébe vette, mégis akaratlanul is komoly kritikát fogalmazott meg Orbán Viktorral szemben, mert a miniszterelnök magánrepülőn utazgatott Európában. Az utakat ajándékként fogadta el a hozzá közelálló, hatalmas állami megrendeléseket elnyerő Garancsi István vállalkozótól.
Szólj hozzá!
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
Az ítélet jogerős.
Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.
Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.
Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.
Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.
A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.